hirdetés

Márciusban is folytatódnak az oltási akciónapok

A kormány és az operatív törzs döntése nyomán márciusban is folytatódnak az oltási akciónapok, jelentette be az országos oltási munkacsoport vezetője csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.

György István, aki egyben a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára, azt mondta, hogy csütörtökön és pénteken délután 2 és 6 óra között, szombaton pedig délelőtt 10 és délután 6 óra között regisztráció nélkül fel lehet venni a soron következő koronavírus elleni vakcinákat.

Közölte, eddig több mint 6 390 000-en vették fel az első oltást, mintegy 60 százalékuk pedig már a harmadikat is megkapta. Ennek köszönhető, hogy az oltásalapú védekezés Magyarországon sikeres; működik a gazdaság és a kulturális élet.

György István felhívta a figyelmet arra, hogy orvosszakmai vélemények szerint 4-6 hónap után csökken a szervezet védekezőképessége, ezért indokolt a sorban következő oltás beadatása. A negyedik oltást elsősorban az időseknek, a krónikus betegeknek és a transzplantáltaknak ajánlják, ugyanakkor bárki megkaphatja, aki úgy érzi, hogy a megelőző vakcina után 4-6 hónappal szüksége van a védettség megerősítésére. A negyedik oltást eddig csaknem 200 ezren vették fel; beadása előtt orvosi konzultációt javasolnak.

Az államtitkár sikeresnek nevezte az eddigi oltási akciónapokat. Közlése szerint november-decemberben 1,4 millió oltást adtak be a akciónapok keretében, majd később is érzékelhető volt, hogy az akciónapokon kétszer - két és félszer annyian jelentkeznek oltásra, mint a többi napon.

Végül hangsúlyozta, a járvány ötödik hulláma ugyan már csökkenő fertőzésszámokat mutat, ennek ellenére azt javasolják, hogy a 4-6 hónapnál régebben oltottak orvosi vélemény alapján vegyék fel a soron következő vakcinát.

 

(forrás: MTI)

cimkék

hirdetés

Könyveink

  • learn more Bevezetés a tanulás lélektanába

    A két kiváló pszichológus a szomszédos tudományágakból - a neuropszichológiából, az agykutatásból, a kogníciós és a mesterséges...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Patikai emlékek. Kerámiaedények

    A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyógyszerésztörténeti szakgyűjteményei közül nem csupán számbeli nagyságával, és szakmailag...

  • learn more MENSCHENWÜRDIGES STERBEN – RECHTSLAGE ZUR STERBEHILFE IN EUROPA

    A tartalomból: Kálmán Györgyi: Einführung Mihály Filó: Kampf um die Objektivität. Die...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Gyakorlati útmutató a női változókor időszakához

    Annyit biztosan mondhatunk, hogy a változókori panaszok kezelése legtöbbször indokolt és ugyanakkor sokrétű – a...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more A bizalomtól a találkozásig - Ajkay Klára összegyűjtött írásai és előadásai

    Ajkay Klára klinikai pszichológus, pszichoanalitikus és pszichodráma...

  • learn more A maffia pszichéje - Klinikai esetleírások és az igazságüggyel együttműködők történetei

    A Cosa Nostra a fundamentalizmus világához tartozik: legyen az...

  • learn more Élettörténetek a pszichoterápiában

    A pszichoanalízisről  egy kliens megjegyzése alapján a kezdetektől tudjuk, hogy beszélgető kúra. Mégis, fél évszázadon keresztül...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...