Már több mint ezer koronavírusos beteg hunyt el itthon
Mérföldkőhöz érkezett a járvány Magyarországon, átlépte az ezret a koronavírusos elhunytak száma, írja a Telex, amely elemezte az adatokat.
A járvány kezdete óta összesen 1023 elhunytnál igazolták a koronavírus jelenlétét. Az elhunytak száma az első hullám idején, áprilisban és májusban ugrott meg, majd nyáron sokkal kisebb mértékben emelkedett a járványhoz köthető halálozások száma. Szeptemberben, a második hullám kibontakozásakor pedig ismét meredeken emelkedtek a számok, jelenleg is ebben a fázisban tartunk, elemzi az adatokat a Telex.
Az adatok közötti keresést, a pontos feldolgozást rendkívül megnehezíti az, hogy nem egy szigorú, egységes szisztéma szerint töltik fel az adatokat. Az egyes betegségek hol magyar, hol latin nevükön szerepelnek, ráadásul sok a rövidítés, a betűszó is. És az is látszik, hogy az adatok feltöltői például nem egy legördülő menüből választják ki a betegségtípusokat, hanem valószínűleg kézzel pötyögik be, mert sajnos elírások, helyesírási hibák is vannak szép számmal, a magas vérnyomás kifejezést például legalább ötféleképpen írták.
Az első ezer elhunyt korfáján jól látszik, hogy a koronavírus elsősorban valóban az idősebb emberekre jelent nagy veszélyt, a korcsoportok szerinti bontásban a 85 év felettiek vannak a legtöbben.
A nemenkénti bontásnál azt láthatjuk, hogy a legtöbb korcsoportban több férfi halt meg, mint amennyi nő, ez alól csak a 75-79 közöttiek, és főként a 85 felettiek jelentenek kivételt, ezekben több a női elhunyt.
Magyarország Európa sereghajtói közé tartozik a koronavírus második hullámában. A kormány a teszteléssel kapcsolatban állandóan a WHO protokolljára hivatkozik, miközben világosan látszik, hogy a magyar hatóságok más utat járnak, mint a többi európai ország.