hirdetés
2025. július. 29., kedd - Márta, Flóra.
hirdetés

Május közepéig igényelhetnek gépjárműszerzési támogatást a mozgáskorlátozottak

A korábbi március 31-i dátum helyett május 15-ig igényelhetnek gépjárműszerzési és -átalakítási támogatást a súlyosan mozgáskorlátozott személyek – közölte a Nemzeti Erőforrás Minisztérium.

A minisztérium közleményében emlékeztet: egy március 30-án hozott kormányrendelet értelmében azok jogosultak a közlekedési kedvezmények igénybe vételére, akik nem tudnak önerőből igénybe venni tömegközlekedési eszközt, továbbá a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal (NRSZH) szakértői bizottságainak vizsgálata megállapítja róluk, hogy közlekedőképességükben akadályozottak, és állapotuk várhatóan legalább három évig nem javul. Mint írják, ezzel a korábban háziorvosi feladatkörbe tartozó vizsgálat került a hivatal elsőfokú szakértői bizottságainak hatáskörébe.

A tárca megjegyzi ugyanakkor, a közlekedőképesség vizsgálatát a továbbiakban sem kell elvégezni azokon, akik mozgásszervi fogyatékosságuk miatt fogyatékossági támogatásban részesülnek, illetve a tizennyolcadik életévét be nem töltött személyek mozgásszervi fogyatékosságukra tekintettel magasabb összegű családi pótlékra jogosultak.

Kiemelik továbbá, hogy a súlyosan mozgáskorlátozottak módosíthatják korábbi igényeiket is, így például a használt helyett új autó megvásárlásához igényelhetik a támogatást. Az érintetteket a szociális és gyámhivatalok keresik meg a kérelmük megerősítése érdekében. A módosítás érinti a parkolási igazolványra, a lakás akadálymentesítési támogatásra, a gépjármű adókedvezményre jogosult, illetve a jövőben jogosulttá váló személyeket is.

Könyveink

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Rendhagyó szakácskönyv. Patikusok receptjei tápanyagtartalommal

    Különleges ötlettel jelent meg a gyógyszerészek szakácskönyvének  harmadik kötete,...

  • learn more Zsebdoktor utazóknak - Patika Magazin könyvek

    A könyv részletesen tárgyalja az utazás közben előforduló megbetegedéseket, azok kezelési módját, az utazás előtt...

  • learn more Discoveries in Gastroenterology

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more S. O. S. Cukor! – Párbeszéd a diabéteszről

    Hiánypótló kötet betegeknek, hozzátartozóknak és orvosoknak a Magyar Diabetes Társaság ajánlásával  Hogyan fogadja el...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Balneoterápia és hidroterápia

    Magyarország termálforrásokban gazdag. Így számos természetes gyógytényezőt alkalmazunk a gyógyítás céljára. A balneoterápia...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more A szociális agy kultúrtörténete

    E kultúrtörténeti kötet a kezdetektől egészen máig feltárja az emberi agy fejlődését, bemutatva azt is, hogyan alakított ki...

  • learn more Mentalizációalapú csoportterápia (MBT-G) - Elméleti, klinikai és kutatási kézikönyv

    Az olvasó az első olyan átfogó kézikönyvet tartja a kezében, ami a...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Hogyan vizsgáljunk ultrahanggal?

    Az ultrahang-diagnosztikai protokollokat bemutató szakkönyv átdolgozott, bővített, új kiadása a vizsgálatokat végző szakemberek...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Árpád-kori templomok - látvány térkép

    A magyar történelem, a honfoglalás után korszak –az államalapítás korának- ötvenöt szép és jelentős műemlékét mutatja be...