Leváltották az Országos Onkológiai Intézet főigazgatóját (Bővítve...)
Pintér Sándor belügyminiszter január 31-ével menesztette Polgár Csabát, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatóját.
Pintér Sándor, Magyarország belügyminisztere 2025. január 31-ei hatállyal – munkáját megköszönve, tudományos tevékenységét elismerve, indokolás nélkül – visszavonta az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója, Polgár Csaba vezetői megbízását – közölte a Belügyminisztérium.
A MedicalOnline több forrásból is úgy értesült, hogy az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetet (OORI) és az Amerikai úti idegsebészet után az OOI is Semmelweis Egyetem égisze alá kerül. Többen tudni vélték azt is, hogy az intézmény vezetését megbízott igazgatóként Dank Magda professzor veszi át, aki jelenleg a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinikájának főigazgató helyettese.
Hasonló értesülésekről számolt be a Népszava is, amely emellett emlékeztet arra, hogy tavaly április végén Merkely Béla arról is beszélt, hogy a fennmaradó országos intézetek között van még olyan, amelyet szívesen látna az egyetem kötelékében. Azt, hogy konkrétan melyiket, az olvasók fantáziájára bízta, de az egyetem portfólióját áttekintve kézenfekvő: az onkológiai intézet is a Semmelweis célkeresztjében lehet. A lap megkeresésére a Belügyminisztérium és az egyetem is egyértelműen tagadta, hogy folynának ilyen tárgyalások.
A Népszava arról is ír, hogy az OOI-ben nemcsak a főigazgatónak, hanem a helyettesének, Takácsi-Nagy Zoltánnak, az orvosigazgató Patócs Attilának, és az intézet gazdasági igazgatójának, Simonyikné Illés Erzsébetnek is mennie kell. Távozásával kapcsolatban keresték a főigazgatót, de ő nem kívánt nyilatkozni.