„Legyen fordítva: a professzornak álljon érdekében asszisztálni a beosztottjának”
- mondta a Magyar Hírlapnak Csiba Gábor, a Borsod megyei kórház főigazgatója, akivel Gaál Péternek, a kabinet külső tanácsadójának társaságában Niczky Emőke beszélgetett a kórházállamosítás utáni helyzetről.
A beszélgetés során kitértek arra is, hogyan választhatnak ezentúl ellátóhelyet a betegek, s miként változik ennek megfelelően a gyógyítók érdekeltsége. Ebből a részből szemezgetünk:
N. E.: És ha egy beteg nem akar a térség másik felébe zarándokolni epeműtétre?
G. P.: Most készül az új struktúrához rendelt ellátási térkép, amelynek kialakításában az egyik legfontosabb szempont, hogy az adott gyógyítási forma a lehető legközelebb legyen a lakossághoz, de ennek csak úgy van értelme, ha az elérhető ellátás minősége is megfelelő. Ha esetleg többet kell majd utazni, az éppen azért van, mert meg kell szüntetni minden rossz minőségű, nem biztonságos ellátást.
Cs. G.: A területi szervezésnek komoly előnye van. Az egyik helyen például három, míg a másikon csak egy évet várnak csípőprotézis-beültetésre. Miért nem lehet megoldani, hogy aki hamar akar gyógyulni, az átmegy oda?
N. E.: A jó hírű helyeken viszont megszaporodhatnak a sorok. A kórház megkapja a pénzt az ellátások után, vagy hoppon marad, mint eddig?
G. P.: Ettől kezdve arra is lehetőség lesz, hogy a többletet végző kórházhoz átcsoportosítsuk a finanszírozást. Emiatt persze állandóan karban kell majd tartani a rendszert. Első lépésben térségen belüli listák alakulnak ki.
Cs. G.: Ennek az is az előnye, hogy kikapcsolja az egyéb szempontokat. Létezik ugyanis kapcsolati meg anyagi tőke ahhoz, hogy az ember a várólistán előbbre kerülhessen. Így viszont semleges rendszer alakulhat ki, és nem számít, hogy kinek milyen egyéb lehetőségei vannak a gyorsabb gyógyuláshoz.
N. E.: Viszont intézményen belül sem azonos színvonalon dolgoznak az orvosok. Ha a finanszírozás követi a beteget, akkor a kórházak között harc kezdődhet a jobb doktorokért.
G. P.: Ha ennek minőségjavulás az eredménye, akkor kedvező a folyamat.
N. E.: De hogyan csinálnak egy kétbalkezesből ügyes mestert?
G. P.: Ha van lehetőség a fejlődésére az adott kórházban, akkor segíteni kell őt, esetleg abban is, hogy másik szakterületre állhasson át.
Cs. G.: A gyakorlatban viszont ez nagyon nehéz, mert azokat a minősítéseket, amelyeket időről időre meg kell szerezni, a gyengébb is megszerzi. Hogy aztán valójában milyen ügyes, az kiderül, és ha nem, akkor a rendszer kipörgeti magából. Én is meg tudom mondani, hogy a kórházamban kivel operáltatnám meg a hozzátartozómat, s kivel nem. Objektív mérőrendszer viszont nincs. Nálunk sajnos rosszul alakultak ki a mechanizmusok, mert a professzor, a főorvos operált a legtöbbet, a többieknek meg nem jutott elegendő eset. Legyen fordítva: a professzornak álljon érdekében asszisztálni a beosztottjának.
