hirdetés

Leállt az MRI a János kórházban, átirányítják a betegeket (Bővítve: Takács vs. minisztérium...)

Augusztus közepe óta nem működik az MR-készülék a Szent János Centrumkórházban, ezért a betegeket más fővárosi intézményekbe irányítják át, írja az Index.

Az RTL Híradó közlése szerint augusztus közepe óta nincs működő MR-készülék a budapesti Szent János Centrumkórházban.

Az áramingadozás miatt meghibásodott berendezés hűtőrendszere leállt, így az akut eseteket a mentőszolgálat koordinálja, a nem sürgős vizsgálatokat pedig többek között a Jahn Ferenc és a Szent Margit Kórház veszi át – írja az Index.

Bár több beteg szerint nem kaptak előzetes tájékoztatást, a kórház állítja, hogy egy külön műszak naponta értesíti az érintetteket. A javításon már külföldi mérnökök is dolgoznak, a műszaki mérések kiértékelése után a szükséges alkatrész beszerelésével és a hélium feltöltésével indulhat majd újra a vizsgálat.

Bővítés:

Takács Péter szerint szakmaiatlan döntések születnek

Takács Péter volt egészségügyi államtitkár az ügy kapcsán azzal vádolta Hegedűs Zsolt minisztert, hogy szakmai alkalmatlansága hozzájárult a Szent János kórház elektromos hálózatának összeomlásához. Az ex államtitkár szerint a kórház MR-készüléke már augusztus óta használhatatlan, és a problémát az intézmény elektromos rendszerének túlterheltsége csak tovább súlyosbította.

Takács Péter azt állította, hogy már korábban figyelmeztette a döntéshozókat, hogy a kórházi klímaberendezések rendszerszintű telepítése veszélyeztetheti az elektromos hálózatot.

„Mi szóltunk előre. Egyértelműen elmagyaráztam, hogy az elektromos hálózat nem képes elbírni ekkora terhelést, és veszélybe kerülhet a betegellátás” – írta Facebook-oldalán. Hozzátette, hogy a kormányzat szakmai tanácsokat figyelmen kívül hagyva oldotta meg a problémát, és a kórházakban split típusú klímákat telepítettek, miközben az intézmények elektromos infrastruktúrája nem volt erre felkészítve.

A politikus részletezte, hogy a Szent János kórház trafóállomását maximálisan 800 amperre tervezték, de az eszközöket 1200 amperes terhelésre állították. Ez a túlterhelés szerinte megjósolható problémákhoz vezetett, és számos kérdésben vár válaszokat Hegedűstől. Többek között arra kíváncsi, hogy az áramingadozás során keletkeztek-e személyi sérülések, valamint hogy mekkora kárt okozott a hálózat túlterhelése.

Az ágazatirányítás egy szakma – jelentette ki Takács, aki szerint a jelenlegi vezetés ezt nem érti vagy figyelmen kívül hagyja. Kifogásolta, hogy miközben a kormány lépései látványosnak tűnhetnek, mint például a 3,6 milliárd forintos klímatelepítési program, az ezek mögötti szakmai alaposság hiánya miatt az egészségügyi létesítményekben sorozatos problémák alakultak ki.

Egészségügyi Minisztérium: politikai hangulatkeltés zajlik a Szent János Kórház MR-készülékének meghibásodása körül

Nincs összefüggés a Észak-budai Szent János Centrumkórház MR-készülékének múlt heti meghibásodása és a kórházi hűtési program között - közölte az Egészségügyi Minisztérium csütörtökön az MTI-vel. A tárca szerint politikai hangulatkeltés zajlik az ügyben.

Közleményükben azt írták, augusztus 15-én este hibásodott meg az intézmény egyik MR-berendezése, két éven belül immár harmadszor. Közben két másik épületben a szakemberek a kormány nyári hőség elleni legfontosabb intézkedésén, a kórházak hűtési programjának kivitelezésén dolgoztak.

A két esemény között nem volt műszaki összefüggés, és ezt állítani csakis szándékos, tudatosan hazug politikai hangulatkeltés céljából lehet - írták.

Kifejtették: a mágneses rezonancián alapuló képalkotó berendezések, vagyis MR-készülékek rendkívül érzékeny eszközök. Ha az áramellátás nem kellően stabil, annak ingadozása a berendezés hűtését biztosító kompresszor leállását eredményezheti.

A megoldás az áramellátás stabilizálása mellett egy új típusú, az áramingadozásokra nem érzékeny MR-készülék beszerzése lehet, ez több száz millió forintos tétel - írták.

Hozzáfűzték: a problémák tehát nem idén nyáron keletkeztek, évek óta ismert a Szent János Kórház rossz műszaki állapota, az előző kormány azonban nem tett semmit. Sem az elektromos hálózatot nem újította meg, sem az MR-készüléket nem cserélte le, és az évről évre növekvő nyári hőség dacára nem gondoskodott a kórházak hűtéséről sem.

Azt írták, a Tisza-kormány az egyik első intézkedésével több mint 3,6 milliárd forintot különített el a kórházak hűtésrekonstrukciós programjára. Ennek keretében szerelték fel a szakemberek az új légkondicionálókat a két, az MR-készüléktől távoli épületben.

Kiemelték, hogy a kórház munkatársai folyamatosan dolgoznak a mielőbbi megoldáson, a készülék ismételt üzembe helyezéséig a halaszthatatlan vizsgálatokat más intézményekben végzik el.

A közleményben idézték Hegedűs Zsolt egészségügyi minisztert, aki úgy fogalmazott, hogy hazug politikai hangulatkeltésekkel eddig sem foglalkoztak, és a jövőben sem fognak.

"Éppen elég nagy feladatot jelent a magyar egészségügy évtizedes elhanyagoltságának felszámolása, és az új, emberséges, működő és tanuló egészségügy megteremtése" - nyilatkozta a tárcavezető.

 

(forrás: RTL.hu, Index)
hirdetés

Könyveink