hirdetés

Lakást, rendelőt adnának, mégis...

Tavaly év eleje óta országosan negyedével, Somogyban viszont több mint duplájára emelkedett a tartósan betöltetlen háziorvosi praxisok száma, írja a Sonline.

A megyében tavaly év elején három vegyes- és három gyerekkörzet volt betöltetlen legalább fél éve, vagyis a hivatalos terminus szerint tartósan. A legrégebb óta, éppen tíz esztendeje egy barcsi gyerekkörzetbe kerestek orvost, s ebbe azóta – ahogyan egy öt éve üres berzencei vegyeskörzetbe is – sikeresen találtak szakembert. Viszont tíz új körzet veszítette el doktorát az idén márciusig, méghozzá jelentős részük nem is a megye déli, vagyis gazdaságilag elmaradottabb területein található, hanem akad köztük két északi városi, sőt Balaton-parti vagy éppen tóközeli települési praxis is. A legrégebben jelenleg Somogyban egy lakócsai vegyeskörzetbe keresnek orvost: az állás több mint hét esztendeje betöltetlen, írja a Sonline.

– Öt éve lehetett látni, hogy hamarosan drasztikusan romlik a somogyi helyzet – állította a lapnak Andrásofszky Zsolt, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) somogyi vezetője. – Akkor készítettem egy kimutatást, mely szerint a megye körzeti orvosainak hetven százaléka betöltötte 53. életévét. Ebből következik, hogy többségük ma már nyugdíjas, vagy a korhatár környékén lehet.

A MOK megyei vezetője hozzátette, a kamara többször is jelezte a döntéshozók felé, hogy komoly szakemberhiánnyal küzd  háziorvosi rendszer, ám szakmai anyagaikat vagy semmibe vették, vagy nem tartották hitelesnek. – És mára odáig jutottunk – mondta Andrásofszky Zsolt –, hogy csak az elmúlt héten három polgármester hívott fel, s kérte, segítsek nekik orvost találni a körzetükbe. Adnak lakást, teljesen berendezett rendelőt, vagyis nem a nulláról kellene indulnia a kollégának, de így sincs jelentkező.

(forrás: Sonline)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Akadémikus portrék - Hollán Zsuzsa - orvos-hematológus

    „… tény, hogy három, Magyarországon az ötvenes években elmaradott, alapvetõen fontos szakmát...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Idézetek, gondolatok az orvostudományról

    Mindnyájunk gondolatvilágának kialakításában jelentõs szerepet játszottak elõdeink, mestereink példái és tanításai, az...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more Aneszteziológia és intenzív terápia

    A jegyzet célja: megismertetni az anesztéziát és az intenzív terápiát, valamint hidat építeni az első években megszerzett...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Mit (t)egyek, hogy lefogyjak? - Patika Magazin könyvek

    A könyv segítségével nem lehet néhány hét alatt hatalmas túlsúlytól megszabadulni, azt sem ígéri, hogy...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more Élettörténetek a pszichoterápiában

    A pszichoanalízisről  egy kliens megjegyzése alapján a kezdetektől tudjuk, hogy beszélgető kúra. Mégis, fél évszázadon keresztül...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more S.O.S. Daganat! - Párbeszéd a daganatos betegségekről

    Hiánypótló interjúkötet betegeknek, hozzátartozóknak  és  orvosoknak tévhitekről, félelemről,...

  • learn more Ritka betegségek, különleges kórformák a szimultán terhességtől a foltos lázig

    Szerzők jelenlegi és előző könyvei ritkán előforduló vagy különleges...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more A légzésrehabilitáció elmélete és gyakorlata

    A rehabilitáció fontosságát nem szükséges hangsúlyozni. Az elmúlt években Magyarországon három jelentõs...