Krausz Ferenc lemondott a Corvin-láncról
A Nobel-díjas Krausz Ferenc augusztus 29-én lemondott a Magyar Corvin-lánc Testületben betöltött tagságáról és a Corvin-láncról, amely a magyar tudomány, irodalom és művészet kiválóságait ismeri el, írja a Telex.
Krausz lemondásának híre szombaton jutott el a laphoz. Az üggyel és lemondásainak okaival kapcsolatban megkeresték a Nobel-díjas fizikust, aki vasárnap délután válaszolt is kérdéseikre.
„Igen, augusztus 29-én lemondtam a Corvin-láncról és az ezzel járó testületi tagságomról. Döntésemet hosszú mérlegelés után, elvi okokból hoztam. Fő oka, hogy az elmúlt időszak tapasztalatai alapján arra a következtetésre jutottam: a Testület működése és az a szerep, amelyet véleményem szerint egy ilyen tekintélyű közösségnek fontos közéleti, tudományos és erkölcsi kérdésekben be kellene töltenie, jelentősen eltér egymástól. Ennek számomra fájó, de csak egyetlen példája az Élvonal Alapítvány ügye” – írta a válaszában Krausz Ferenc.
A lemondás részletes indokait levélben fogalmazta meg, amely a szerkesztőséghez más forrásból ített levél is eljutott. Ebben Krausz két fő okot sorol fel, miért került szembe a testülettel. Egyrészt azt tapasztalta, hogy „a Corvin-lánc Testület lényegében egyetlen olyan jelentős közéleti, tudományos vagy erkölcsi kérdésben sem kívánt megszólalni, amelyben tagjainak tudása, tekintélye vagy erkölcsi felelőssége ezt indokolttá tehette volna”. A testület például nem állt mellé, amikor kezdeményezte, hogy szólaljanak fel egy ukrajnai gyermekkórház ellen elkövetett emberiség elleni bűntett ügyében, „ha már azok, akik Magyarország képviseletére hivatottak, ezt nem teszik” írta Krausz.
A másik problámája az volt, hogy akkor sem álltak ki mellette, amikor az általa életre hívott Élvonal Csúcskutatási és Tehetséggondozó Alapítványt szakmailag megalapozatlan állítások alapján sorozatos támadások érték. „Nem vártam el a Corvin-lánc Testülettől, hogy engem megvédjen. És azt sem, hogy az Élvonal mellett foglaljon állást. Azt viszont reméltem, hogy egy ilyen helyzetben a Testület fontosnak tartja jelezni: a tisztességes kommunikációt és a tényeken alapuló vitát meg kell védenünk. Ez nem történt meg” – írta.
A Corvin-lánc kitüntetést 1930-ban Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter elgondolása alapján Horthy Miklós kormányzó alapította. A kitüntetést az első Orbán-kormány idején 2001-ben újraalapították, de a 2002-es kormányváltás után már nem kapott senki Corvin-láncot, mivel az az akkori indoklás szerint egyrészt a Horthy-korszakot idézte, másrészt a kitüntetés adományozásának módját is kifogások érték. A kitüntetést a második Orbán-kormány idején, 2012-ben adták át újra.
A Tudományos és Technológiai Minisztérium május közepén bejelentette, hogy felbontja az Élvonallal a korábbi szerződését, és visszautaltatott Krausszal 22 milliárd forint támogatást is. A Tisza-kormány aztán a kekvák megszüntetéséről döntött, és így július 31-ével megszüntette az Élvonal Alapítványt is. Az alapítványok jogai és kötelezettségei 2026. augusztus 31-ével szállnak át az államra. Az állam az alapítvánnyal együtt az az alá tartozó, szintén Krauszhoz köthető Molekuláris- Ujjlenyomat Kutató Központ Nonprofit Kft.-t is átveszi.























