Egészségpolitika
Könyvet írt Molnár Lajos
2010. március 03. 12:15
Miért lettem antipatikus? – Egy egészségügyi miniszter feljegyzései a címe a könyvnek, amellyel többéves hallgatását törte meg Molnár Lajos, aki rövid, de annál emlékezetesebb tíz hónapos minisztersége kulisszatitkairól ír.
Bizonyára kevesen vannak, akik így vagy úgy ne emlékeznének a 2006–2007-es évek egészségügyben zajló cirkuszaira, a kórházbezárásokra és átalakításokra, a patikaliberalizációra, a Zöld Könyvre, a vizitdíjra és az Egészségbiztosítási Felügyeletre, csak hogy a legjelentősebbeket említsük.
Aztán 2007 tavaszán, egyik pillanatról a másikra eltűnt Molnár Lajos, és vele együtt eltűnt a reform is. Ez utóbbit lehetett szeretni vagy gyűlölni, lehetett róla vitatkozni, de egy biztos: senki sem volt iránta közömbös. És pont ilyen megosztó személyiség volt Molnár Lajos is.
Molnár Lajos eltűnése óta írni írt ugyan – bár nem sokszor –, de interjút soha nem adott, és bár képviselőként a parlamentben ült továbbra is, fel egyszer sem szólalt. Az egészségügytől annyira eltávolodott (vagy megcsömörlött?), hogy jelenleg nem is az Országgyűlés egészségügyi, hanem a honvédelmi bizottságának tagja.
„Bokrossal nemcsak a bajusz közös”
2006. május végén tette le Molnár Lajos a miniszteri esküjét. Ez után néhány nappal találkozott először négyszemközti beszélgetésre Gyurcsány Ferenccel. „Meggyőzően beszélt a reformokról, és tudtam, a helyzet miatt csak ebben hihetett. Mondta, hogy nehéz lesz, és biztosított arról, hogy mellettem áll, kitart, bár sokan – az övéi is – hamar követelni kezdték a lemondásom. Ezt az első hónapokban többször elmondta nyilvános alkalmakon is. Három egészségügyi sztrájkot az idén még elviselünk, mondta. (…) Azt javasolta, figyeljem az ajtót, és ha egy kicsi rés nyílik, tegyem be a lábam (vagyis a biztosítókról szóló törvényjavaslatot), rajta nem fog múlni. A beszélgetés megnyugtató volt. A helyzet kevésbé.”
Ez már csak azért is figyelemre méltó, mert Molnár Lajos nevéhez öt reformcsomag is köthető, gyakorlatilag mind az öt csont nélkül ment át a Parlamenten és az Alkotmánybíróságon is. De az utolsó, az SZDSZ és Molnár Lajos álma, mindvégig lebegett ugyan a levegőben, de soha nem valósult meg. Nem lett több-biztosítós rendszer Magyarországon, ami végül a miniszteri pályafutása végét is jelentette.
„A befejezés azt is bizonyítja, hogy az egészségpolitikusok szerették a megbonthatatlan OEP-et. Nem minden érdek nélkül, személyesen is érdekeltek voltak az egészségbizniszben. A patikaliberalizációt oly hevesen támadó Mikola önkézzel kitüntetett testvére, Mikola Bálint a legnagyobb magyar gyógyszerkereskedő, a Hungaropharma résztulajdonosa. Ez a cég már az első előkészítő minisztériumi megbeszélésen jelen volt, hogy később a benzinkutak és szupermarketek gyógyszerbeszállítója és egy patikalánc alapító tulajdonosa legyen. Miközben testvére a Parlamentben a magyar nép megmérgezésének, a patikák tönkretételének veszélyéről prédikált.”
Az erről szóló döntést megszámolni is nehéz, mennyiszer halasztották el. MSZP, majd SZDSZ tisztújító ülés, karácsony, év vége. 2007 januárja emlékezetes volt ebből a szempontból. A Parlamentben rendeztek egy biztosítási reformról szóló vitanapot. Itt mondta el Gyurcsány Ferenc azt a beszédet, ami végső soron a szakításhoz vezetett, és ami lényegében ismét kitolta az erről szóló döntést, immár időpont megjelölés nélkül.
És ahogyan Molnár Lajos látta: „Megdermedtem, majd elöntött a düh. Az agyamon átvillant, hogy felállok és kimegyek. Két éve erről vitázunk, minden részletét átrágtuk egymás közt, szakemberekkel, sajtóban. Te mondod, hogy álljunk meg, aki egy éjjel vizitdíjat, egy hónap alatt kórházbezárást akart? Nem két hét, az elnökké választásodig, hanem két hónap? (…) Bokrosra néztem, és az évértékelőre gondoltam. Akkor éreztem meg, hogy nem csak a bajusz közös bennünk.”
„Több is elhangzott, de már ordítva”
Február közepén az MSZP pártelnökké választotta Gyurcsányt. „Azonnal megkerestem a biztosítói törvény ügyében. Találkozónkon megdöbbentett. Közölte, hogy március 15. előtt semmiképpen nem szeretne ezzel foglalkozni, mivel tartanak az október 23-i utcai zavargások megismétlődésétől, és nem szeretne ehhez okot szolgáltatni. 'Ha balhé lesz, nem ezért lesz' – válaszoltam.”
Végül áprilisban robbant a bomba. „Április harmadikán ültünk le a Munkácsy Teremben. A miniszterelnök mellett Lendvai, Kiss, Katona, mellettem Kóka és Horn Gábor. (…) Újabb szünet, Gyurcsány körülnézett, és elkezdte. Rögtön hangosan, gesztikulálva. Elég volt, sok is, nem kell sietni. Sok volt a hiba a rohanásotok miatt. Jól elő kell készíteni, állítsatok össze egy anyagot a vitás kérdésekről, majd azt két hét múlva megbeszéljük. (…) 'Nincs előkészítve. Ennek alapján döntsünk, ezt a pár oldalt nevezed előkészítésnek? Tudod, miért volt sikeres a 100 lépés program? Mert rendesen előkészítettük!' – de ekkor már üvöltött. Akkor már én is: 'Sikeres volt? Nem elkúrtátok? Nem csináltatok semmit, nem magad mondtad?' Több is elhangzott, de már ordítva, majd felugrott, és az asztalt megkerülve felém rohant. A többiek is felugrottak, talán azt hitték, ölre megyünk. De csak a mellettem lévő kijárathoz futott kiabálva, hogy 'Majd két hét múlva, most külföldiek várnak'.”
Ekkor már Kóka János volt az SZDSZ elnöke, Molnár előbb Gyurcsánynak, majd neki is bejelentette, hogy lemond. „Kivágódott az ajtó, feldúltan rontott be Kuncze: 'Visszacsinálni.' 'Nem lehet' – válaszolta kapásból Kóka. – 'Akkor most van vége az „Bokrossal nemcsak a bajusz közös”
Forrás: Dreissiger Ágnes, Hírszerző
