hirdetés

Konkrét ütemtervet sürget a MESZK a bérek emeléséről

Ha a fizetéseket rendeznék, legalább az utánpótlást folyamatossá lehetne tenni – mondta Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke a Portfolionak.

A kamara elnöke szerint az egészségügy működőképességét csak racionalizálással, kórház- és osztályösszevonásokkal lehet megőrizni. Számos helyen orvos sincs elég, de elegendő számú ápolót ennyi helyre egyszerűen nem lehet honnan elővarázsolni. 

A még a pályán lévők megtartása, illetve a szakma vonzerejének növelése érdekében elengedhetetlen, hogy költségvetési biztosítékkal ellátott konkrét ütemterv készüljön a bérek további emeléséről.

Ez motiváló lehetne, mert az azért sokak számára bebizonyosodott a Covid alatt, hogy az egészségügy biztos megélhetést jelent, még egy világjárvány idején is. Elég az orvosképzést megnézni, lényegesen többen jelentkeztek az orvosegyetemekre most, hogy érdemi béremelés van, mint a korábbi években bármikor, miközben folyamatosan fogy az érettségizők száma. Ha a fizetéseket rendeznék, legalább az utánpótlást folyamatossá lehetne tenni – hangsúlyozta Balogh Zoltán.

Szerinte azonban nagy szükség van egy belső rendrakásra is, és ebben abszolút partnere a kormányzatnak a MESZK. Mert nem csak a bérnővérrendszer álságos, az is elfogadhatatlan, hogy míg vannak, akik a járvány alatt 200 ezer forint Covid-pótlékot kaptak, mások semennyit. Arra a kérdésre, hogy mennyivel tartoznak a kórházak a dolgozóiknak, Balogh Zoltán szerint utólag már nehéz megmondani, de sok helyen nem tudtak mit tenni a dolgozók, mert nem lehetett felmondani, és amúgy is sok megyében nem olyan könnyű munkát találni, mint Budapesten és Pest megyében. Előfordul, hogy egyes intézmények még a magasabb bérkategóriába való átsorolásokat sem hajlandók mindenkinél elvégezni, hiába szerez valaki munka mellett például diplomát.

A belső rendezetlenségek is közrejátszanak abban, hogy sokan elhagyják a pályát. Mi ezt halljuk a segélykiáltásokból – mondta a MESZK elnöke a Portfolionak.

(forrás: Portfolio)

Könyveink

  • learn more Tehetség/Talentum Jó szerencse, semmi más?

    "Jelen könyv Czeizel professzor életműve összefoglalásának is tekinthető a tehetség témakörben. A világhírű...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Gyakorlati fájdalomcsillapítás

    A fájdalomcsillapítás minden gyakorló orvosnak feladata és kötelessége úgy, mint az elsősegélynyújtás vagy a reszuszcitáció. A...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more 59 másodperc - Egy kis ésszel sokra mész

    Mitől válik kreatívabbá az, aki cserepes növényt tart az asztalán? Miért nagyobb az esélye, hogy visszakapjuk elveszetett...

  • learn more Urológiai fizikális vizsgálatok képeskönyve családorvosoknak

    Iskolaorvosi, kerületi háziorvosi rendelőkben, hétvégi ügyeletben a szinte megszámlálhatatlan...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata

    A HGYE és a PharmaMedia gondozásában készült "Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata orvosi kézikönyv" egyedülálló ezen...

  • learn more Levelek a túlvilágra - Egy 20. századi életút

    "„Az utóbbi időben több időt töltök unokáim korosztályának társaságában és látom, hogy a legtöbben milyen...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more A gasztroenterológia története

    Az orvoslás önálló, sajátos arculattal rendelkező területe az egyetemes tudománynak, és szerves része az általános...

  • learn more Út Stockholmba – Tudósok és Nobel-díjak

    A kiadvány a tudományról és a tudósokról szól, valamint arról a díjról, amely már több mint száz éve a legismertebb...

  • learn more Gyakorlati útmutató a női változókor időszakához

    Annyit biztosan mondhatunk, hogy a változókori panaszok kezelése legtöbbször indokolt és ugyanakkor sokrétű – a...

  • learn more Szombathely belvárosának látványtérképe

    Több száz légi fotó és közel ezer földi felvétel segítségével készítette el Ferenc Tamás képzőművész a mai...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Az egészség, az egészségügy négy éve 2010-2013

    Milyen helyzetben van az egészségügy? Mennyire egészséges a magyar lakosság? Vagy menyire beteg? Mi történt az...

  • learn more Experimentally-Induced Paw Oedemas in Mice

    This monograph is the first one to give a general survey of the different mouse paw inflammation models. The first chapters deal...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...