hirdetés
2024. május. 13., hétfő - Szervác, Imola.

Gazdaság

Komoly problémák az építőiparban

A várakozásoknál lassabban, nem egészen 15 százalékkal emelkedett az első negyedévben a felszámolt építőipari vállalkozások száma a tavalyi év azonos időszakához képest – derül ki az Opten céginformáció szolgáltató cég legfrissebb jelentéséből. Nem lehetünk még optimisták, hiszen a felszámolások lényegesen több nagy árbevételű céget érintenek, mint korábban – véli a cég igazgatója.

2009 első negyedévében 815 építőipari céggel szemben indult felszámolási eljárás, miközben tavaly az első három hónapban 711 cég jutott erre a sorsra – adta hírül az Opten céginformáció szolgáltató cég. „Ez számszerűen nem egészen 15 százalékos növekedésnek felel meg, de a felszámolt cégek árbevétele lényegesen magasabb, mint korábban, és ez az építőiparra jellemző megrendelési láncok miatt problémákat vetít előre e cégek alvállalkozói körében – mondja Csorbai Hajnalka, az Opten stratégiai igazgatója. A válság első 3 hónapjában a pánikhangulat miatt indított felszámolások száma lényegesen nagyobb mértékben emelkedett, mint az elmúlt negyedévben, de a valós gazdasági válság és a zuhanó megrendelés-állomány csak most kezdi éreztetni hatását az ágazatban.
Csorbai Hajnalka szerint a megrendelés nélkül maradt cégek száma nagyjából megfelel a várakozásoknak, de a tulajdonosok jellemzően nem várják meg a felszámolást, hanem végelszámolással próbálják megszüntetni cégeiket. Erre utal, hogy a végelszámolások száma az első negyedévben 40 százalékkal 478-ra nőtt. Az Opten stratégiai igazgatója úgy véli, ez kedvező jelenség lehetne, mert az ágazatnak rossz híre van, a szétaprózódott tulajdonosi szerkezetben sok a fizetés nélkül tönkremenő, kiürített, vagyon nélküli társaság. Félő azonban, hogy a végelszámolások egy jó része is átalakul felszámolássá a kifizetetlen számlák felszínre kerülése után.
Ebben a környezetben még a jelenleginél lényegesen több cég megszűnését vagy összeolvadását is egészséges konszolidációnak kellene tekinteni – véli a stratégiai igazgató. Vélekedését több építőipari szakmai szervezet vezetője, köztük Koji László, az ÉVOSZ alelnöke, illetve Bacsárszki Pál, az Építőipari és Innovációs Klaszterek Országos Tanácsának elnöke is osztja. Korábbi nyilatkozataikban a magyar építőipar prioritásai közé sorolták, hogy a jelenlegi 90 ezer építőipari vállalkozás 10–15 ezer versenyképes céggé alakuljon, a kényszervállalkozókból pedig jól fizetett alkalmazottak váljanak.
Az Opten adatai szerint 2009 első negyedévében hosszú idő óta először visszaesett a végrehajtási eljárás alá vont cégek száma. A végrehajtások száma a megelőző két évben – szinte kizárólag az APEH megnövekedett aktivitásának eredményeként – gyorsan emelkedett. Most azonban az első három hónapban mindössze 1719 cégnél kopogtak a végrehajtók, míg egy évvel korábban még több mint 2400 céggel szemben rendelték el a végrehajtást.

Népszabadság Online

cimkék

hirdetés

Könyveink