hirdetés

Kökény: Balog Zoltán számára nincs "kegyelmi időszak"

Az MSZP azt követeli Balog Zoltán leendő erőforrás minisztertől, hogy első intézkedései között vonja vissza a még elődje, Réthelyi Miklós által benyújtott újabb egészségügyi salátatörvényt, és szerezzen pénzt az egészségügyi dolgozók béremeléséhez.

Mindezt Kökény Mihály, az MSZP Egészségpolitikai Tanácsadó Testületének elnöke mondta vasárnap, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.

Kökény Mihály kiemelte: Balog Zoltán számára "nincs kegyelmi időszak", mert egy nagyon súlyos válsághelyzet idején érkezik a magyar egészségügy élére. Mint mondta: az MSZP kíváncsian várja, Balog Zoltánnak van-e megoldása a problémákra, vagy elődjéhez és államtitkárához, Szócska Miklóshoz hasonlóan tudomásul veszi, hogy "mindent megmondanak felülről".

A párt legfőbb kérdése a leendő miniszterhez az, hogy nevét és arcát adja-e ahhoz a salátatörvényhez, amely többek között a nemrég még "történelminek" nevezett orvosi béremelést lefokozza egyszerű bérkiegészítéssé, a pályakezdő nővéreket pedig kizárja a béremelésből – mondta a képviselő. Ezzel együtt a bérkiegészítés fedezetére semmilyen plusz forrás nem érkezik, így azt máshonnan kell elvonni – mondta Kökény Mihály, aki szerint ez azt jelenti, hogy kevesebb jut majd a kórházakban, szakrendelőkben felújításra, gyógyszerbeszerzésre, az eszközök cseréjére. Ezáltal hosszabbak lesznek a várólisták, "tovább romlik a kórházi és szakrendelői ellátás színvonala" – fogalmazott a képviselő.

Kökény Mihály arra is kitért, hogy az új salátatörvény tervezete értelmében a kórházvezetők befolyása minimálisra zsugorodik, az egészségügyért felelős miniszter kezében pedig "soha nem látott hatalom összpontosulna". A miniszternek módja, lehetősége lesz arra, hogy az államosított kórházakban vezetőket nevezzen ki, vagy váltson le, döntsön a kórházak költségvetésének jóváhagyásáról, továbbá meghatározhatja a teljesítményértékelés szabályait. Az MSZP Balog Zoltántól, minisztersége küszöbén azt kérdezi: elfogadja-e a gyógyszerkassza megfelezését, és azt, hogy Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter Széll Kálmán Terve Magyarországot az egészségügyi közkiadások tekintetében, "az Európai Unió sereghajtói közé süllyeszti". Az ellenzéki párt kíváncsi arra is, hogy a leendő miniszter elfogadja-e azt a kormányrendeletet, amely "egy sajátos jogi értelmezéssel" a kórházi adósságrendezésre tavaly adott 27 milliárd forintból, 12 milliárdot utólag visszavon, "veszélyeztetve ezzel az érintett intézmények működését". Mindezek mellett az MSZP-t az is érdekli, hogy a leendő miniszter "elfogadja-e, hogy az étrendi előírások betartására anyagi okok miatt képtelen cukorbetegektől megvonják a korszerű inzulinkezelést".

Kökény Mihály megjegyezte: jól emlékszik arra, hogy Balog Zoltán korábban "milyen elszántsággal" állt ki a betegek, köztük a pszichiátriai betegek jogainak védelmében. Ennek kapcsán felidézte, amikor Balog 2007. áprilisában az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) bezárása ellen tiltakozott. Mint a szocialista politikus kiemelte: "az MSZP kíváncsi, hogy Balog Zoltán miniszterként is kiáll-e majd a betegek jogaiért, az egészségügyi dolgozók helyzetének javításáért".

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Ritka betegségek, különleges kórformák a szimultán terhességtől a foltos lázig

    Szerzők jelenlegi és előző könyvei ritkán előforduló vagy különleges...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Recept nélkül kapható gyógyszerek

    Ez a könyv gyógyszerekhez nyújt segítséget, a recept nélkül kapható gyógyszerek a témája. A gyógyszerész ismeri a hatóanyagokat,...

  • learn more A spiritualitás pszichológiája

    Az elmúlt években a „spiritualitás” fogalma elképesztő karriert futott be mind elterjedését, mind jelentésének bővülését tekintve...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more Akadémikus portrék - Erdei Anna - immunológus

    A kötet Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből készült...

  • learn more Onkológiai ismeretek gyógyszerészeknek

    Az orvostudomány rohamos fejlődésével napról-napra növekednek az onkológiai ismeretek a daganatos megbetegedések számának...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia a gyakorlatban

    A mű nemcsak címében kézikönyv, a modern pszichoanalitikus pszichoterápia tankönyvét hozta létre a szerző –...

  • learn more Motivációs interjú a klinikai gyakorlatban

    Nagyszerű könyv mind a tapasztalt szakemberek, mind a kezdő klinikusok számára. Klinikusként gyakran kerülünk olyan...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...

  • learn more A gyógyszerészet kialakulása és fejlődése

    A könyv átfogó képet nyújt a gyógyszerészet kialakulásáról és fejlődéséről az őskortól napjainkig. A szerző...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more Experimentally-Induced Paw Oedemas in Mice

    This monograph is the first one to give a general survey of the different mouse paw inflammation models. The first chapters deal...

  • learn more A magyar festőművész-géniuszok sorsa

    A szerző a kötetben orvosi szempontból értékeli a festőművészek testi és lelki egészségének általános szabályszerűségeit,...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...