hirdetés

Kincses Gyula a megvásárolható orvosválasztásról

Érdemes lenne végig gondolni, hogy a közegészségügyben is meg lehessen vásárolni az orvosválasztást, mondja a Népszavának Kincses Gyula.

Széttöredezett az ellátórendszer, egyre erősebben érezhető a humánerőforrás, ezen belül is a szakdolgozó-hiány, valamint a köz- és a magánellátás viszonyának rendezetlensége – ez a három talán legfontosabb probléma, amelyre a kormányzatnak 2025-ben megoldást kellene találni – mondta a lapnak Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara előző elnöke. Arra a kérdésre, mire számít, gyorsul vagy lassul az egészségügy átalakítása a választást megelőző utolsó évben, azt felelte: a politika korán váltott kampány üzemmódra, így a hátralévő időt a botránykerülő lázas semmittevés foga jellemezni. Általános szabály, hogy a ciklus vége felé komolyabb dolgokba már senki nem mer belevágni. Az egészségügyben bármilyen szükséges és szakmailag megfelelő átalakítás is szokásokat sért, konfliktushoz vezet az elején, miközben az eredmény vagy jön, vagy nem, illetve az csak később érezhető. Másrészt az átalakításhoz, átszervezéshez pénzre van szükség, az meg nincs – mondta. Sok pénzért balhét venni: ez nem a választás előtti időszak vágya. Szerinte legfeljebb közérzetjavító intézkedések – mint volt a kórtermek kampányszerű kifestése – történhet, illetve kisebb, amúgy hasznos, de pénzbe nem kerülő korrekciók várhatók.

Kincses Gyula szerint a köz- és a magánellátás viszonyában egy szabályozott, tisztességes együttműködésre lenne szükség, amelyben a két szektor nem konkurense, hanem kiegészítője egymásnak. Azaz lehetővé kellene tenni, hogy legálisan oda-vissza lehessen egymáshoz utalni beteget. Például a magán lehetne a gyorsítósáv, de attól, hogy átment valaki oda egy vizsgálatra, a magánorvos még utalhassa be a közellátás megfelelő szintjére is, és ne kelljen a daganatgyanús beteget visszaküldenie a startvonalra, a háziorvoshoz. Szükség lenne arra is, hogy az állami egészségbiztosító szabadabban vásárolhasson szolgáltatásokat a magánszférától. Az már politikai bátorság, vagy rendszerszemlélet kérdése, hogy megengedi-e az állam, hogy a befizetett járulékának valamekkora részét valaki magával vigye a magánellátóhoz, ahol a szolgáltató kérhetne tőle kiegészítő díjat is. Hasonló rendszerek működésére külföldön is van példa, és ennek van realitása. Ez tudna kiskapuk nélkül működni, mert ugyanannyi pénzből jobb ellátást a magán sem tud nyújtani.

Érdemes lenne végig gondolni azt is, hogy a közegészségügyben is meg lehessen vásárolni az orvosválasztást, mint személyes szolgáltatást. A szakember szerint innentől kezdve a professzor úr vagy az osztályvezető orvos sem rohanna el a magánegészségügybe pénzt keresni, ha a munkahelyén operálhatna extra díjért többet. Ezzel így az orvos és a kórház pénzénél maradna, de a beteg így csak töredékét fizetné a magánegészségügyi díjaknak.

A teljes információ

(forrás: Népszava)

cimkék

hirdetés

Könyveink

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more A csodálatos csecsemő - Pszichoanalízis és határterületei

    Pető Katalin gazdag szakmai tapasztalatait összegzi most közreadott tizennyolc tanulmányában...

  • learn more 59 másodperc - Egy kis ésszel sokra mész

    Mitől válik kreatívabbá az, aki cserepes növényt tart az asztalán? Miért nagyobb az esélye, hogy visszakapjuk elveszetett...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Clinical Pathology of Rheumatoid Arthritis - A rheumatoid arthritis klinikopatológiája

    A monográfiában Bély Miklós patológus és Apáthy Ágnes...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more Útmutató a fogorvosnak való segédkezésben

    „E könyv célja, hogy az assistálással foglalkozni akarót az e pályán szükséges alapfogalmakkal megismertesse és megadja...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Betegségek megelőzése és korai felismerése

    A könyv nagy szakmai jelentőséggel bíró kiadvány, mert egyaránt szól az átlagembernek és az egészségügy...

  • learn more Pszichiátriai interjú a klinikai gyakorlatban (3. kiad.)

    A könyv a Magyarországon 2010-ben megjelent kiadvány bővített, aktualizált kiadása, ami Amerikában az...

  • learn more Az emlőrák korszerű sebészete

    A női kebel a nőiesség jelképe és az emberiség fennmaradásának egyik záloga. Megbetegedései emiatt kiemelten fontosak, a gyógyítás...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben

    Az „Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben” című könyv egy olyan hiánypótló mű,...