hirdetés

Kiemelt cél az egészségügyi ellátás korszerűsítése

A magyar kormánynak 2010 óta egyik kiemelt célja a hazai egészségügyi ellátás korszerűsítése, jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára a helyi védőnői szolgálat felújított épületének átadásán kedden a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tiszabezdéden.

Vitályos Eszter elmondta, az elmúlt években európai uniós forrás segítségével újítottak fel 77 kórházat, 54 rendelőintézetet és 104 mentőállomást, emellett 23 új rendelőintézet és 31 mentőállomás épült meg. Öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon, emelkedik a születéskor várható élettartam, a legújabb statisztikai adatok szerint pedig több gyermek született idén, mint korábban, sorolta az elért eredményeket az államtitkár.

A több mint 43 millió forint értékű, uniós támogatású beruházásról szólva elmondta, a fejlesztés megkönnyíti és komfortosabbá teszi az itt élők mindennapjait. A védőnők munkája minden közösségben, az orvosokéhoz és a tanárokéhoz hasonlóan felbecsülhetetlen értékű, ezért megnyugtató látni, hogy a tiszabezdédi édesanyák és gyerekek támogatói és pártfogói mostantól korszerű körülmények között, kulturált munkakörnyezetben végezhetik a családokat segítő tevékenységüket.

Hozzátette, a most megvalósult fejlesztés remek példája az önkormányzat, a lakosság, a kormányzat és az orvosszakma együttműködésének és közös elképzeléseinek. Így emelkedik az egészségügyi ellátás színvonala, fejlődik egy alanyi jogon járó szolgáltatás és így lesz jobb és komfortosabb a betegellátás. Megemlítette, 2014 és 2020 között 530 millió forint uniós támogatás érkezett Tiszabezdédre.

A beruházás során az erősen leromlott állapotú épületen elvégezték a teljes belső és külső rekonstrukciót, az akadálymentesítést és energetikai korszerűsítést, valamint műszereket, gépeket, informatikai és egyéb eszközöket vásároltak.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Neuroanesztézia és neurointenzív ellátás

    Az idegtudományok haladása gyökeresen átalakította az idegrendszerrel kapcsolatos orvoslást, így az aneszteziológia és az...

  • learn more Árpád-kori templomok - látvány térkép

    A magyar történelem, a honfoglalás után korszak –az államalapítás korának- ötvenöt szép és jelentős műemlékét mutatja be...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more Akadémikus portrék - Hollán Zsuzsa - orvos-hematológus

    „… tény, hogy három, Magyarországon az ötvenes években elmaradott, alapvetõen fontos szakmát...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Korszerű gyakorlati irányelvek az elsődleges orvosi ellátásban

    Könyvünket az elsődleges ellátásban dolgozó klinikusoknak ajánljuk, de nemcsak a...

  • learn more The Etiological Role of Hepatitis C Virus in Lymphomagenesis

    The acute inflammation of liver in patients (acute hepatitis) can be produced by different chemicals...

  • learn more Az egészség, az egészségügy négy éve 2010-2013

    Milyen helyzetben van az egészségügy? Mennyire egészséges a magyar lakosság? Vagy menyire beteg? Mi történt az...

  • learn more Utazás- orvostani ismeretek gyógyszerészeknek

    A magyar utazók több mint 92%-a Európán belül utazik, ahol nincs fertőző megbetegedési veszély, civilizáltak a...

  • learn more Fül-orr-gégészet fej-nyak-sebészet

    A tankönyv összefoglalja a fül-orr-gégészetben és a szakma határterületein az utóbbi évtizedekben lezajlott diagnosztikus és...

  • learn more 59 másodperc - Egy kis ésszel sokra mész

    Mitől válik kreatívabbá az, aki cserepes növényt tart az asztalán? Miért nagyobb az esélye, hogy visszakapjuk elveszetett...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more Gyakorlati fájdalomcsillapítás

    A fájdalomcsillapítás minden gyakorló orvosnak feladata és kötelessége úgy, mint az elsősegélynyújtás vagy a reszuszcitáció. A...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more A születéstől az élhető filozófiáig

    Bagdy Emőke Professzor asszony ajánlásából az NKA pályázati támogatásához: Tornyossy Mária könyve nagy tapasztalatú...