hirdetés

Készül az új kormányzati informatikai rendszer

A megvalósítás szakaszába lépett a Központosított Kormányzati Informatikai Rendszer (KKIR) kialakítása, az elmúlt egy évben közbeszerzési eljárással beszerzett eszközöket már üzembe helyezték az egyes minisztériumoknál.

Összesen 2391 asztali számítógép, 400 monitor és 300 notebook beüzemelése fejeződik be november végéig. Megvalósul az informatikai alkalmazások egységesítése az egyes intézményeknél, továbbá az érintett minisztériumok integrációja.

A 2 milliárd forintos összköltségvetéssel, 100 százalékos európai uniós finanszírozással megvalósuló projekt célja, hogy központosított, korszerű szolgáltatások váltsák ki az egyes intézményekben működő informatikai megoldásokat, és ezáltal hatékonyabbá váljon a közigazgatási tevékenység. Nem utolsósorban az informatikai rendszerek olcsóbb és biztonságosabb működtetését is szolgálja a fejlesztés.

A projekt zárásának időpontja 2013. augusztus 31., azonban az minisztériumokban a rendszereket folyamatosan adják át, elsőként a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban, ahol két héten belül valósul ez meg, mondta el Babócsy László, a projektet megvalósító Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. projekt-menedzsere. Az úgynevezett csoportmunka-alkalmazások üzembe helyezése jövő nyáron várható.

Kiemelte, hogy a csoportmunka alkalmazásával az intézmények között megosztható munkaterület jön létre. Másik újdonságként említette, hogy a rendszer távolról is elérhető lesz, azaz meghatározott dolgozók céges mobil eszközökről is hozzáférhetnek például a levelezéshez. A rendszer lehetővé teszi a távmunka alkalmazást is 500 felhasználó részére.

A projektben a Miniszterelnökség és hat minisztérium, a Belügyminisztérium, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a közigazgatási, a nemzetgazdasági, a nemzetfejlesztési és a vidékfejlesztési tárca vesz részt. A Külügyminisztérium és a Honvédelmi Minisztérium a minősített adatok kezelése miatt marad ki.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more The Etiological Role of Hepatitis C Virus in Lymphomagenesis

    The acute inflammation of liver in patients (acute hepatitis) can be produced by different chemicals...

  • learn more Kockázatbecslés és kockázatkezelés a pszichiátriában

    A pszichiátriai megbetegedések és a krízisállapotok növelhetik az öngyilkosság, az erőszakos magatartás és...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more Aneszteziológia és intenzív terápia

    A jegyzet célja: megismertetni az anesztéziát és az intenzív terápiát, valamint hidat építeni az első években megszerzett...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Akadémikus portrék - Ferge Zsuzsa - szociológus

    Ferge Zsuzsa akadémikus, szociológus, egyetemi tanár. Kezdetben statisztikusként dolgozott. Szociológusként...

  • learn more A gasztroenterológia története

    Az orvoslás önálló, sajátos arculattal rendelkező területe az egyetemes tudománynak, és szerves része az általános...

  • learn more Betegségek megelőzése és korai felismerése

    A könyv nagy szakmai jelentőséggel bíró kiadvány, mert egyaránt szól az átlagembernek és az egészségügy...

  • learn more Útmutató a fogorvosnak való segédkezésben

    „E könyv célja, hogy az assistálással foglalkozni akarót az e pályán szükséges alapfogalmakkal megismertesse és megadja...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Pszichiátriai interjú a klinikai gyakorlatban (3. kiad.)

    A könyv a Magyarországon 2010-ben megjelent kiadvány bővített, aktualizált kiadása, ami Amerikában az...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Árpád-kori templomok - látvány térkép

    A magyar történelem, a honfoglalás után korszak –az államalapítás korának- ötvenöt szép és jelentős műemlékét mutatja be...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...