hirdetés

Kásler szerint is nagyon sikeres az oltási akcióhét

Nagy öröm látni, hogy aktivizálták magukat az emberek – mondta az oltópontoknál kígyózó sorokkal kapcsolatban Kásler Miklós az Életközelben legújabb részében.

Az emberi erőforrások minisztere az interjú során beszélt az oltási akció hétről, a koronavírus kezelésének legújabb eljárásrendjéről, de szóba kerültek az oltással kapcsolatos tévhitek és ismételten felhívta a figyelmet a harmadik oltás fontosságára.

Nem győzöm eléggé hangsúlyozni, hogy a járvány ellen a legnagyobb lehetőség az oltakozás – mondta a miniszter, aki értetlenül áll az előtt, hogy a mai napig vannak oltásellenesek. Rámutatott: a tömeges megbetegedésben rendkívül sok embert elveszítettünk, ugyanakkor teljesen egyértelmű, hogy az oltottak esetében a haláleset nagyon ritka.

Én mindenkinek felhívom a figyelmét arra, hogy próbálja meg józan ésszel, érzelmek nélkül végiggondolni ezeket a tényeket és ennek megfelelően visszanyúlni az oltásokhoz – hangsúlyozta.

A miniszter az interjú során beszámolt a koronavírus megelőzésére és gyógyítására vonatkozó orvosi kézikönyv legújabb változatáról. Kiemelte: a 2020 márciusában összeállított eljárásrend kiegészült az azóta gyűjtött információkkal, tapasztalatokkal. A klinikai orvosok mellett gondoltak a családi orvosokra, számukra is elkészült a frissített eljárásrend. Ezek az ajánlások azt segítik elő, hogy minél hamarabb elkezdődhessen a kezelés, mert annál inkább el lehet kerülni a betegség súlyossá- középsúlyossá alakulását, esetlegesen a lélegeztetőgépre kerülést vagy a fatális végkifejletet – ismertette a miniszter.

Kásler Miklóst a vírusról terjengő tévhitekkel kapcsolatban rámutatott: legalább annyira veszélyesek, mint maga a vírus. Arra a tévhitre, mely szerint a megbetegedés után van annyi ellenanyag az ember szervezetében, hogy ne kelljen felvennie az oltást úgy reagált, hogy az ellenanyag termelése csak az immunitásnak egyik összetevője. A másik a sejtes immunitás. Azt az ellenanyagok kimutatása nem jelzi, pedig a kettőt együtt kell értékelni – közölte. Szintén szóba került egy másik tévhit, amely szerint a rendszeresen és megfelelő mértékben fogyasztott alkohol megvéd a vírustól. A félreértés azon alapul, hogy az alkoholban lévő fertőtlenítőszerek a vírust elpusztítják. De ez nem igaz a koronavírusra.

A pálinkának egészen más szerepe van az ember életében – kommentálta, majd ismét rámutatott a valódi tényekre. Azt kell az embereknek megérteni, hogy az eredeti vírusra kifejlesztett vakcinák idővel veszítenek a hatékonyságukból. Emlékeztetett: az egyszer beoltott emberek az indiai mutánssal szembeni védekezőképessége 3-4 hónap alatt 7 százalékra, a kétszer oltottak esetében kb. 90-ről 60 százalékra csökken. Ezt csak a harmadik oltással lehet 90 százalékra emelni ismét – szögezte le a tárcavezető, és mindenkit az oltás felvételére buzdított.

hirdetés

Könyveink

  • learn more A bántalmazott test - A trauma-munka szomato-pszichoterápiás megközelítése

    A könyv arra keresi a választ, hogy miképpen lehet a fizikai bántalmazás okozta...

  • learn more Élettörténetek a pszichoterápiában

    A pszichoanalízisről  egy kliens megjegyzése alapján a kezdetektől tudjuk, hogy beszélgető kúra. Mégis, fél évszázadon keresztül...

  • learn more Az orvoslás joga - kommentár a gyakorlat számára

    Hiánypótló orvosi jogi kézikönyv. Sorra veszi az orvosi jogviszonyt, ennek alanyait, az orvosi tevékenységek...

  • learn more Levelek a túlvilágra - Egy 20. századi életút

    "„Az utóbbi időben több időt töltök unokáim korosztályának társaságában és látom, hogy a legtöbben milyen...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more Általános ápolástan és gondozástan

    A kötet az elmúlt évtizedekben jelentős változáson átment ápoláselméleti feladatok mellett részletesen foglalkozik az egészséges...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more Mit (t)egyek, hogy lefogyjak? - Patika Magazin könyvek

    A könyv segítségével nem lehet néhány hét alatt hatalmas túlsúlytól megszabadulni, azt sem ígéri, hogy...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more A spiritualitás pszichológiája

    Az elmúlt években a „spiritualitás” fogalma elképesztő karriert futott be mind elterjedését, mind jelentésének bővülését tekintve...

  • learn more A fejfájásról - Patika Magazin könyvek

    A Patika Magazin Könyvek sorozat az egészségügyi populáris könyvekhez képest több szempontból is újdonságot jelent. A...