hirdetés
2024. május. 08., szerda - Mihály.

Kalocsán Semjén Zsolt közbenjárása is segített

A kalocsai Szent Kereszt Kórház a Bács-Kiskun Megyei Kórházzal kötött megállapodásnak köszönhetően továbbra is aktív kórházként működik, de a város tárgyalásokat kezdeményez az egészségügyi intézmény állami kézbe adásáról. Erről a kalocsai képviselők az önkormányzat csütörtöki zárt ülésén döntöttek.

A képviselő-testület elfogadott egy határozatot, amely felhatalmazza a Szent Kereszt Kórház főigazgatóját és a polgármestert a Bács-Kiskun Megyei Kórházzal tervezett megállapodás aláírására – ismertette a határozatot Török Ferenc (Fidesz) polgármester ülés utáni sajtótájékoztatón. Mint hozzátette: felhatalmazást kapott, hogy kezdeményezzen tárgyalásokat az állam képviselőjével a kalocsai Szent Kereszt Kórház zavartalan működése érdekében az üzemeltetés állami átvételéről.

Emlékeztetett arra, hogy 2010-ben bezárásra ítélt kórházat örökölt elődjétől a jelenlegi városvezetés, de az azóta eltelt időszakban sikerült a kórház helyzetét stabilizálni, és a 700 millió forintos adósságot kismértékben csökkenteni. Török Ferenc hangsúlyozta: a kórház jelentős egészségügyi intézmény, mely 70 ezer ember ellátásáért felel.

A polgármester kitért arra, hogy Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes közbenjárása sokat segített abban, hogy a funkcióváltásra ítélt kórház aktív kórházként működhessen továbbra is.

Svébis Mihály, a Bács-Kiskun Megyei Kórház főigazgatója elmondta: a kalocsai csak akkor maradhat aktív kórház, ha a szülészet működését sikerül biztosítani. Az együttműködés keretében a kalocsai szülészet a megyei kórház kihelyezett részlegeként fog működni.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink