hirdetés

Jövedékiadó-emelésről dönt ma a T. Ház

A parlament ma dönthet a játékadó, valamint a gázolaj, az alkoholos és a dohánytermékek jövedéki adójának emeléséről. Ahhoz, hogy az adóemelés november 1-jén hatályba léphessen, a képviselőknek az államháztartási törvényt is módosítaniuk kell. Az Országgyűlés emellett korrigálhatja a devizahitelek fix árfolyamon történő, egyösszegű végtörlesztését engedélyező jogszabályt is.

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szeptember 6-án, a lovasberényi kormányülés után jelentette be, hogy a kabinet részben a jövedéki adók emelésével foltozná be azt a 100 milliárd forintos lyukat, amely az idei költségvetésben a vártnál alacsonyabb gazdasági növekedés miatt keletkezett. Ebből az év utolsó két hónapjában 10 milliárd forint többletbevételt vár a kormány.

Így a gázolaj jövedéki adója 97 forintról 110 forintra nőhet, míg a dohánytermékeké 7, az alkoholtermékeké 5, azon belül az aromázott szeszesitaloké 50 százalékkal, a játékadó pedig ugyancsak 50 százalékkal emelkedne.

A parlamentnek beterjesztett kormányzati javaslat szerint – amelyről ma határoz az Országgyűlés – a dohánytermékek jövedéki adója egy év alatt három lépcsőben nőne. A gázolaj drágulását ugyanakkor a fuvarozóknak járó kompenzációval enyhítenék. Mivel a kormány már november 1-jétől életbe léptetné a jövedékiadó-emelést, szükséges az államháztartási törvény módosítása is. Ez eddig azt írta elő, hogy a fizetési kötelezettséget megállapító adótörvények kihirdetése és hatályba lépése között legalább 45 napnak el kell telnie, ezt most 30 napra csökkentenék.

Várhatóan az adóváltozásokat tartalmazó jogszabályhoz fűzött zárószavazás előtti módosító indítvánnyal orvosolja a kormánytöbbség, hogy a devizahitelek rögzített árfolyamon történő végtörlesztését lehetővé tévő, múlt hétfőn elfogadott törvény nem mentesíti a jövedelemadó- és az illetékfizetés alól azokat, akik szabadfelhasználású jelzáloghitelt vettek fel, de a jelzálogot a lakóingatlanukra terhelték. A képviselők ezen is változtathatnak a mai ülésen.

Az adószabályokhoz kapcsolódó döntéseken kívül még két határozathozatal vár ma az Országgyűlésre. A távhőszolgáltatásról és az árak megállapításáról szóló fejlesztési minisztériumi előterjesztés új támogatási rendszert vezetne be, és a termelők helyett a hőszolgáltatókat támogatná. Ezt akkor fogadhatja el a Ház, ha egyetlen módosító javaslat sem kap többséget. A képviselők Réthelyi Miklós nemzetierőforrás-miniszter indítványára arról is dönthetnek, hogy a magyar nyelv napjává nyilvánítják november 13-át, a magyar nyelvet hivatalossá tevő 1844-ben született törvénycikk elfogadásának napját.

A napirend előtti felszólalások, az interpellációs időszak és a határozathozatalok után a Ház három részletes vitával zárja munkáját, így megtárgyalja az új alaptörvény korhatárra vonatkozó rendelkezései miatt jövőre nyugdíjba vonuló bírák mielőbbi pótlását célzó fideszes javaslathoz érkező módosító indítványokat.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Patikai emlékek. Kerámiaedények

    A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyógyszerésztörténeti szakgyűjteményei közül nem csupán számbeli nagyságával, és szakmailag...

  • learn more A személyes és társas tényezők szerepe a rehabilitációs munkában

    A kötet középpontjában a krónikus betegséggel élők testi, lelki és szociális...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more Az emlőrák korszerű sebészete

    A női kebel a nőiesség jelképe és az emberiség fennmaradásának egyik záloga. Megbetegedései emiatt kiemelten fontosak, a gyógyítás...

  • learn more És mégis - Összegyűjtött írások (1983-2015)

    B. Gáspár Judit könyve három évtized írásait gyűjti egybe. Pszichoanalitikus szemléletű kortárs gondolkodó szólal...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...

  • learn more Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben

    Az „Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben” című könyv egy olyan hiánypótló mű,...

  • learn more Onkológiai ismeretek gyógyszerészeknek

    Az orvostudomány rohamos fejlődésével napról-napra növekednek az onkológiai ismeretek a daganatos megbetegedések számának...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more MENSCHENWÜRDIGES STERBEN – RECHTSLAGE ZUR STERBEHILFE IN EUROPA

    A tartalomból: Kálmán Györgyi: Einführung Mihály Filó: Kampf um die Objektivität. Die...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Fül-orr-gégészet fej-nyak-sebészet

    A tankönyv összefoglalja a fül-orr-gégészetben és a szakma határterületein az utóbbi évtizedekben lezajlott diagnosztikus és...

  • learn more Idézetek, gondolatok az orvostudományról

    Mindnyájunk gondolatvilágának kialakításában jelentõs szerepet játszottak elõdeink, mestereink példái és tanításai, az...