hirdetés
2025. november. 12., szerda - Jónás, Renátó.
hirdetés

Gazdaság

Jelzálog a Rókus kórházon

Jelzálogosította a Rókus kórházat tulajdonosa, a Pest Megyei Önkormányzat. Az Állami Számvevőszék munkatársa szerint mindez problémás, a közgyűlés fideszes elnöke viszont nem tartja annak, mert szerinte a politika, „az MSZP-kormány ámokfutása hajszolta őket” ebbe az ügyletbe.
Banki jelzálog van a Pest Megyei Önkormányzat tulajdonában lévő Szent Rókus Kórházon. A pénzintézet cserébe vállalta: 2009 októberétől 2010 májusáig a korábbi hárommilliárdos hitelkeretét hatmilliárdra növeli. Biztosítékként az önkormányzat a 10 535 négyzetméteres kórházát adta. A bank be is jegyezte a jelzálogot az ingatlanra.
 
A Népszabadságnak az Állami Számvevőszék önkormányzati területével foglalkozó munkatársa azt mondta: direkt módon nem tiltja az önkormányzati törvény a jelzálogjog bejegyzését a közfeladatot ellátó intézményekre, de az idevonatkozó törvényhelyből egyértelműen levezethető, hogy ez tilos. Amíg egy ingatlanban közfeladatot ellátó intézmény működik, addig az úgynevezett korlátozott forgalmú vagyonelem, amely nem terhelhető meg.
 
Az ÁSZ szakembere elmondta: munkájuk során már volt hasonló eset, ám az érintett önkormányzatot arra utasították: állítsa helyre az eredeti állapotot.
 
Pest megye önkormányzatának elnöke, Szűcs Lajos (Fidesz) arra a kérdésre, hogy mi indokolta a hitelkeret meghatározott időre szóló növelését, azt válaszolta: az elmúlt három évben 12–13 milliárd forinttal csökkentette a kormány a megye költségvetését, miközben 15 intézménnyel gyarapodott a fenntartandó intézmények száma. Így a kényszerű intézménybezárás megelőzése érdekében növelték a folyószámla-hitelkeretet. Mindezt és a kórház jelzálogosítását is a közgyűlés minősített többsége hagyta jóvá. Szűcs Lajos szerint az ügyletbe az MSZP-kormány ámokfutása kényszerítette őket, a megkurtított költségvetés, az elvonások, a források nélküli, de az önkormányzatra hárított állami feladatok sokasága miatt keresnek „menekülő útvonalakat”.
 
Arra a kérdésre, hogy milyen forgatókönyve van Szűcs Lajosnak arra a helyzetre, ha a megyei önkormányzat mégsem bizonyulna jó adósnak és a bank élni kíván a jelzálogjoggal, az elnök annyit válaszolt: „Egyszerű a forgatókönyv, április 11-én leváltjuk a kormányt, hogy soha többé ne kerülhessenek ennyire kiszolgáltatott helyzetbe az önkormányzatok.”
 

cimkék

hirdetés

Könyveink

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more A gyógyító kommunikáció - Praktikus tanácsok háziorvosoknak

    Az orvosi műhibaperek 70-80 százaléka kommunikációs hibákra, illetve az orvos kapcsolatteremtő...

  • learn more Onkológiai ismeretek gyógyszerészeknek

    Az orvostudomány rohamos fejlődésével napról-napra növekednek az onkológiai ismeretek a daganatos megbetegedések számának...

  • learn more Élettörténetek a pszichoterápiában

    A pszichoanalízisről  egy kliens megjegyzése alapján a kezdetektől tudjuk, hogy beszélgető kúra. Mégis, fél évszázadon keresztül...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more Patikai emlékek. Kerámiaedények

    A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyógyszerésztörténeti szakgyűjteményei közül nem csupán számbeli nagyságával, és szakmailag...

  • learn more A kollektív áldozati szerep szociálpszichológiája

    Fülöp Éva és Kővágó Pál (szerk.) A kollektív áldozatiság lélektanával foglalkozó kutatások viszonylag...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more Út Stockholmba – Tudósok és Nobel-díjak

    A kiadvány a tudományról és a tudósokról szól, valamint arról a díjról, amely már több mint száz éve a legismertebb...

  • learn more A jungiánusok - Összehasonlító és történeti nézőpont

    Végre magyarul is olvasható a Carl Gustav Jung svájci pszichiáter követőiről elnevezett nemzetközi mozgalom,...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia – Kutatás

    A pszichoszomatikus gyógyászat, csakúgy mint a pszichiátria, elképzelhetetlen pszichoanalízis nélkül. A pszichoanalízis több mint...

  • learn more Bevezetés a tanulás lélektanába

    A két kiváló pszichológus a szomszédos tudományágakból - a neuropszichológiából, az agykutatásból, a kogníciós és a mesterséges...

  • learn more A személyes és társas tényezők szerepe a rehabilitációs munkában

    A kötet középpontjában a krónikus betegséggel élők testi, lelki és szociális...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...