hirdetés
2025. január. 31., péntek - Marcella.

Javították a lakosságközeli pszichiátriai gondozás feltételeit

Fontos volt hazánkban a gondozói hálózat egyenlőtlenségeinek javítása; a projekt az OKFŐ szerint mérföldkőnek tekinthető.

Harmincnégy pszichiátriai gondozó felújítása, három új gondozó és négy új, a pszichiátriai járóbeteg-ellátáshoz kapcsolt nappali terápiás részleg kialakítása történt meg az országban 4,724 milliárd forintból, közölte a konzorciumvezető Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) csütörtökön az MTI-vel. A közlemény szerint a szegedi, a pécsi és a debreceni egyetemi konzorciumi partnerek részvételével megvalósuló program "a lakosságközeli pszichiátriai gondozás feltételeinek javítását célozta". A projekt keretében többek között orvostechnikai, informatikai eszközök, bútorok, pszichodiagnosztikai eszközök beszerzése is történt 61 intézménynél.

"A fejlesztés eredményeképpen a pszichiátriai vagy addiktológiai gondozást igénylő betegek hatékony segítséget kaphatnak", írták, hozzátéve, hogy "a pszichiátriai gondozókban dolgozó szakemberek számára az infrastrukturális fejlesztések kényelmesebbé teszik a munkavégzést, a projekt megvalósítása során biztosított térítésmentes képzések pedig növelték a szakmai kompetencia színvonalát".

Magyarországon a súlyos és/vagy krónikus pszichiátriai megbetegedések (például szkizofrénia, depresszió, demencia) az emberek százezreit érintik, az alkoholizmus magyar népbetegségnek tekinthető. A magyar statisztikák szerint a lakosság nagyjából egynegyede szenved valamilyen enyhe, középsúlyos vagy súlyos pszichiátriai betegségben. "Ezért fontos hazánkban a gondozói hálózat egyenlőtlenségeinek javítása, amelyben ez a projekt mérföldkőnek tekinthető", olvasható az OKFŐ közleményében.

A fejlesztés a Széchenyi 2020 program keretében, az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával valósul meg.

(forrás: MTI)

Könyveink

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Experimentally-Induced Paw Oedemas in Mice

    This monograph is the first one to give a general survey of the different mouse paw inflammation models. The first chapters deal...

  • learn more Fül-orr-gégészet fej-nyak-sebészet

    A tankönyv összefoglalja a fül-orr-gégészetben és a szakma határterületein az utóbbi évtizedekben lezajlott diagnosztikus és...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Rurik Imre (monográfia) FÉRFIGYÓGYÁSZAT

    A monográfia a férfiak szomatikus, mentális és szociológiai sajátosságait taglalja, amelyek a "férfiléthez" köthetők,...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more Korszerű gyakorlati irányelvek az elsődleges orvosi ellátásban

    Könyvünket az elsődleges ellátásban dolgozó klinikusoknak ajánljuk, de nemcsak a...

  • learn more Nők a fájdalom árnyékában - Endometriózis

    Árvai Nóra ebben a könyvében az endometriózisról szóló legújabb kutatások mentén ír a betegségről, kóreredetről,...

  • learn more A gasztroenterológia története

    Az orvoslás önálló, sajátos arculattal rendelkező területe az egyetemes tudománynak, és szerves része az általános...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Flow - Az áramlat. A tökéletes élmény pszichológiája - Az elme kerekei

    A Flow a tökéletes élmény pszichológiájának eredeti, legátfogóbb kifejtése....

  • learn more Útmutató a fogorvosnak való segédkezésben

    „E könyv célja, hogy az assistálással foglalkozni akarót az e pályán szükséges alapfogalmakkal megismertesse és megadja...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...

  • learn more A születéstől az élhető filozófiáig

    Bagdy Emőke Professzor asszony ajánlásából az NKA pályázati támogatásához: Tornyossy Mária könyve nagy tapasztalatú...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more A fejfájásról - Patika Magazin könyvek

    A Patika Magazin Könyvek sorozat az egészségügyi populáris könyvekhez képest több szempontból is újdonságot jelent. A...