Jár az utalvány a visszafoglalkoztatott egészségügyieknek is
Takács Péter a Népszavának azt mondta, érintettek nem maradtak ki, csak egy másik rendeletben rendezik a kérdést, ami a péntek éjjel meg is jelent.
Egyelőre hiába várták a nyugdíj mellett dolgozó egészségügyisek a postást, számukra még nem volt a táskájában a 30 ezer forintos élelmiszer-utalvány. Azt a tájékoztatást kapták, hogy nekik nem jár az Orbán-kormány egyszeri választási ajándéka. Ugyanis a foglalkoztatásukkor a nyugdíjukat szüneteltetik, és ahelyett úgynevezett „nyugdíjpótló ellátást” kapnak, ez pedig nem nyugdíj, így a juttatásról szóló rendelet velük nem is foglalkozik.
A Népszava érdeklődött a Belügyminisztérium sajtóosztályán és Takács Péter államtitkártól is, hogy miért maradnak ki az egészségügy még dolgozó nyugdíjasai az egyszeri élelmiszerkupon juttatásból. Takács Péter azt válaszolta: az információnk téves, mert az érintettek nem maradtak ki, csak egy másik jogszabályban rendezik a kérdést. „Ez konkrétan A közszférában alkalmazandó nyugdíjpolitikai elveknek az egészségügyi dolgozók vonatkozásában történő érvényesítéséről és végrehajtásáról szóló 124/2013. (IV. 26.) Korm. rendelet lesz. A módosítás hamarosan megjelenik a Magyar Közlönyben” – ígérte az államtitkár. A rendeletmódosítás péntek éjjel Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes aláírásával meg is jelent a Magyar Közlönyben.
Arra a kérdésre, hogy a NEAK akkor miért küldött ellenkező tartalmú levelet a szolgáltatóknak, azt válaszolta: „A NEAK kollégája nem volt minden információ birtokában, amikor ezt a tájékoztatót írta. Korrigálni fogják természetesen.”
A lap több intézményt megkeresett, de a korrekció péntek délutánig nem érkezett meg hozzájuk.