hirdetés

Indul az elektronikus azonosítás a román egészségügyben

Február elsejétől működésbe lép az elektronikus egészségügyi kártyás rendszer Romániában, bár a biztosítottak tíz százaléka még nem kapta meg az azonosítóját.

A bukaresti kormány szerdai ülésén elfogadott határozatában előírta: április 30-ig a jelenlegi rendszerrel párhuzamosan lehet majd az elektronikus egészségügyi kártyákat igénybe venni, azt követően viszont kizárólag az újonnan bevezetett azonosítókkal lehet majd az egészségügyi szolgáltatásokat elszámolni az Országos Egészségbiztosító Pénztárnál.

A román média egy része arra számított, hogy ismét elhalasztják az évek óta tervezett rendszer "élesítését", mivel az állami egészségbiztosítással rendelkezők mintegy tíz százaléka nem kapta még meg a jogosultságot igazoló kártyákat. A kézbesítést a posta végezte, de a címzettek egy részét nem találták meg, vagy azok - vallásos meggyőződésükre hivatkozva - elutasították a kártya átvételét.

A kormányhatározat szerint azokat az egészségügyi kártyákat, amelyeket a postának nem sikerült kézbesítenie, a CNAS megyei kirendeltségén lehet majd átvenni, vagy a családorvos is átadhatja azokat a jogosultaknak az első orvosi vizit alkalmával.

Az egészségügyi kártya egy a bankkártyákkal megegyező méretű és külalakú, mikrocsipet tartalmazó dokumentum, amely digitális formában tartalmazza a biztosított személyi azonosító adatait, s - bizonyos feltételek mellett - lehetővé teszi, hogy a kezelő orvos hozzáférjen az illető kórlapjához és a számára korábban felírt gyógyszerek listájához.

Májustól egyedül a sürgősségi ellátásban tekintenek el a kártya használatától. A román kormányfő szerint az új rendszer visszaszorítja majd a korrupciót, hiszen nem lehet majd fiktív egészségügyi szolgáltatásokat elszámolni az állami egészségbiztosítónál.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Kockázatbecslés és kockázatkezelés a pszichiátriában

    A pszichiátriai megbetegedések és a krízisállapotok növelhetik az öngyilkosság, az erőszakos magatartás és...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Nők a fájdalom árnyékában - Endometriózis

    Árvai Nóra ebben a könyvében az endometriózisról szóló legújabb kutatások mentén ír a betegségről, kóreredetről,...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Levelek a túlvilágra - Egy 20. századi életút

    "„Az utóbbi időben több időt töltök unokáim korosztályának társaságában és látom, hogy a legtöbben milyen...

  • learn more Adonisztól Schwarzeneggerig - Férfiideálok és civilizáció

    Ha divatról, szépségideálokról van szó, automatikusan a nők jutnak eszünkbe. A férfiakról nem is...

  • learn more Recept nélkül kapható gyógyszerek

    Ez a könyv gyógyszerekhez nyújt segítséget, a recept nélkül kapható gyógyszerek a témája. A gyógyszerész ismeri a hatóanyagokat,...

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...

  • learn more Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben

    Az „Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben” című könyv egy olyan hiánypótló mű,...

  • learn more Flow - Az áramlat. A tökéletes élmény pszichológiája - Az elme kerekei

    A Flow a tökéletes élmény pszichológiájának eredeti, legátfogóbb kifejtése....

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Hogyan vizsgáljunk ultrahanggal?

    Az ultrahang-diagnosztikai protokollokat bemutató szakkönyv átdolgozott, bővített, új kiadása a vizsgálatokat végző szakemberek...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more A gyógyszerészet kialakulása és fejlődése

    A könyv átfogó képet nyújt a gyógyszerészet kialakulásáról és fejlődéséről az őskortól napjainkig. A szerző...