hirdetés

Ilyen lesz a cafetéria január 1-jétől

Szűkül a kedvezményesen adózó béren kívüli juttatások köre, számos elemet átsoroltak a magasabb adóterhet viselő juttatásokhoz – írja a Napi.hu.

A módosítások nyomán január 1-jétől 22 százalékra mérséklődik a magasabb, 27 százalékos egészségügyi hozzájárulási (eho) kulcs, ez pedig hatással lesz a cafeteria keretében adható juttatásokra is – írja a Mazars nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó vállalatra hivatkozva a Napi.hu.

Kibővül 2017-től az adómentes juttatások köre, köztehermentesen, értékhatár nélkül lehet majd belépőt adni sportrendezvényekre, sportlétesítmények használatára, évi 50 ezer forintig kulturális rendezvényekre. Mentesül a közterhek alól az óvodai, bölcsődei ellátás, a vissza nem térítendő lakáscélú támogatás, a védőoltások, védőeszközök beszerzése, valamint az albérleti támogatás.Az albérleti támogatás szigorú feltételekhez kötött, a bérleményről számlát kell hoznia a dolgozónak, akit legalább 36 órás munkaviszonyban kell foglalkoztatni. További feltétel, hogy a munkahelye és az állandó lakóhelye minimum 60 kilométer távolságra legyen egymástól, illetve a tömegközlekedéssel való ingázás legalább 3 órát vegyen igénybe.

Január elsejétől új elemként jelenik meg a cafeteria-rendszerben a 100 ezer forint összegű pénzjuttatás, amely készpénz vagy átutalás formájában adható, utalványra nem váltható. Jövőre több cafeteria-elem is kikerül a béren kívüli juttatások köréből: így például az Erzsébet-utalvány, a helyi utazásra szóló bérlet, az iskolarendszerű képzés, a munkahelyi étkeztetés és az önkéntes pénztári hozzájárulás is egyes meghatározott juttatásként lesz adóköteles, ezek közterhe összesen 43,66 százalék lesz.

(forrás: Napi.hu)

Könyveink

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Idézetek, gondolatok az orvostudományról

    Mindnyájunk gondolatvilágának kialakításában jelentõs szerepet játszottak elõdeink, mestereink példái és tanításai, az...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more Nők a fájdalom árnyékában - Endometriózis

    Árvai Nóra ebben a könyvében az endometriózisról szóló legújabb kutatások mentén ír a betegségről, kóreredetről,...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia – Kutatás

    A pszichoszomatikus gyógyászat, csakúgy mint a pszichiátria, elképzelhetetlen pszichoanalízis nélkül. A pszichoanalízis több mint...

  • learn more A születéstől az élhető filozófiáig

    Bagdy Emőke Professzor asszony ajánlásából az NKA pályázati támogatásához: Tornyossy Mária könyve nagy tapasztalatú...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more A belgyógyászat alapjai fogorvosok számára

    Számos belgyógyászati kórállapotban jelentkezhetnek szájüregi manifesztációk, és megfordítva, sok primer fogászati...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...