hirdetés

Így csökkentek az egészségügyre fordított kiadások

A 2015-ös egészségügy kiadások GDP-hez viszonyított aránya megegyezett a 2014-es adatokkal, 7,1 százalékot tett ki, írja a vg.hu.

Míg két évvel ezelőtt 7,1 százalék volt az egészségügyi kiadások GDP-hez viszonyított aránya, addig 2003-ban ez a szám még 8,1 százalékot tett ki - derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss adataiból, amelyeket a vg.hu szemléz.

A 2014-ben és 2015-ben egyaránt 7,1 százalékot tett ki az egészségügy kiadások GDP-hez viszonyított aránya, 2011-től azonban folyamatos csökkenést mutattott ki a KSH. A 2005-2008 közötti egészségügyi kiadások aránya 0,9 százalékponttal mérséklődött, míg 2011-től 2014-ig 0,4 százalékpontos csökkenés látható. A KSH jelentése szerint a csökkenés a gazdasági visszaesés miatt intézkedéseknek, a költségvetési szigornak és a gyógyszerár-támogatási rendszer átalakításának tudható be.

Az egészségügyre fordított, egy főre jutó kiadások reálértéke 2007 és 2009 között tovább csökkent, és a 2011-es évet követően a GDP volumenváltozásához hasonló ívet írt le. A 2012–2013-ban még negatív előjelű változás 2014-ben pozitív tartományba került, 2015-ben elérte a GDP-növekedés mértékét – írja a KSH.

A magyar háztartások jövedelmük 4,7-4,9 százalékát fordítják egészségügyre (a hivatal a becsült hálapénzt is beleszámolja). A KSH azt írja, ezen a téren lassú elmozdulás látszik, melyben az is közrejátszott, hogy míg a fogyasztóiár-index 2014–2015-ben negatív volt, addig az egészségügyi termékek, szolgáltatások fogyasztói ára 3–4 százalékkal nőttek.

(forrás: vg.hu)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Az emlőrák korszerű sebészete

    A női kebel a nőiesség jelképe és az emberiség fennmaradásának egyik záloga. Megbetegedései emiatt kiemelten fontosak, a gyógyítás...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...

  • learn more Urológiai fizikális vizsgálatok képeskönyve családorvosoknak

    Iskolaorvosi, kerületi háziorvosi rendelőkben, hétvégi ügyeletben a szinte megszámlálhatatlan...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more A magyar festőművész-géniuszok sorsa

    A szerző a kötetben orvosi szempontból értékeli a festőművészek testi és lelki egészségének általános szabályszerűségeit,...

  • learn more HOUSE A SEBZETT GYÓGYÍTÓ A TELEVÍZIÓBAN

    A Dr. House egy világszerte ismert, régóta sikeres orvosi dráma. A House – A sebzett gyógyító a televízióban Jungiánus...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more Az orvoslás joga - kommentár a gyakorlat számára

    Hiánypótló orvosi jogi kézikönyv. Sorra veszi az orvosi jogviszonyt, ennek alanyait, az orvosi tevékenységek...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Levelek a túlvilágra - Egy 20. századi életút

    "„Az utóbbi időben több időt töltök unokáim korosztályának társaságában és látom, hogy a legtöbben milyen...

  • learn more Gyakorlati fájdalomcsillapítás

    A fájdalomcsillapítás minden gyakorló orvosnak feladata és kötelessége úgy, mint az elsősegélynyújtás vagy a reszuszcitáció. A...

  • learn more Bevezetés a tanulás lélektanába

    A két kiváló pszichológus a szomszédos tudományágakból - a neuropszichológiából, az agykutatásból, a kogníciós és a mesterséges...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more Experimentally-Induced Paw Oedemas in Mice

    This monograph is the first one to give a general survey of the different mouse paw inflammation models. The first chapters deal...

  • learn more Nők a fájdalom árnyékában - Endometriózis

    Árvai Nóra ebben a könyvében az endometriózisról szóló legújabb kutatások mentén ír a betegségről, kóreredetről,...

  • learn more Utazás- orvostani ismeretek gyógyszerészeknek

    A magyar utazók több mint 92%-a Európán belül utazik, ahol nincs fertőző megbetegedési veszély, civilizáltak a...