hirdetés

Igazgatók a hálapénzről: nem ez a megoldás

Dr. Zámbó László, a hatvani Albert Schweitzer Kórház főigazgatója szerint együttesen kellene kezelni a fizetés, illetve a hálapénz kérdését, mert ha az utóbbit megtiltják, az előbbit pedig nem emelik, Magyarországon nem marad orvos.

Az új Munka Törvénykönyvének tervezete szerint a munkavállaló a munkáltató hozzájárulása nélkül nem fogadhat el harmadik személytől díjazást. Az indoklás szerint a különféle anyagi juttatások, illetve borravaló vagy hálapénz elfogadása tilos, de ez alól a tilalom alól a munkaadó felmentést adhat.A felmentés történhet olyan módon is, miszerint az általában kisebb összegű, szokásosnak tekinthető ajándék elfogadását engedi csak meg a munkáltató” – áll a javaslatban. A terv tehát az egységes tiltás, de kiskapuval – írja a heol.hu.

Dr. Zámbó László, a hatvani Albert Schweitzer Kórház főigazgatója szerint együttesen kellene kezelni a fizetés, illetve a hálapénz kérdését, mert ha az utóbbit megtiltják, az előbbit pedig nem emelik, Magyarországon nem marad orvos. Hatvanban egyelőre nincs orvoshiány, de az említett intézkedés nyomán itt is megszűnhet a kedvező helyzet – jelentette ki, hozzátéve: nem kórházigazgatói, hanem „felsőbb szinteken” kell rendezni a paraszolvencia kérdését.

Dr. Fűtő László, az egri Markhot Ferenc Kórház ügyvezető igazgatója szerint évtizedek óta konzerválódott társadalmi problémáról van szó, amelyet nem lehet egy jogszabállyal megoldani.

– A hálapénz mindenképpen káros. Akkor is, ha az orvos elvárja, s akkor is, ha a beteg magától adja. Előbbi ugyanis majd később is számít rá, a páciensnek pedig egyfajta önigazolást ad arról, lekötelezte a gyógyítót. Szívem szerint nem engedélyezném, de előfordulhat, hogy akkor a dolgozók átmennek egy olyan intézménybe, ahol legális. Ezt pedig egy felelős vezető nem vállalhatja – tette hozzá Fűtő doktor.

– Hálapénzellenes vagyok, soha nem fogadok el pénzt a betegeimtől. Ettől függetlenül addig, amíg nem tudok olyan fizetési feltételt biztosítani a kollégáknak, amiből elfogadható színvonalon meg tudnak élni, addig nem tilthatom meg senkinek, hogy a pénzt elvegye a betegétől – vélekedett Assani Omár, a gyöngyösi Bugát Pál Kórház orvos-igazgatója. – A rendszerváltás óta sem anyagilag, sem erkölcsileg nincsenek megbecsülve az orvosok és a nővérek, ráadásul egyre nagyobb a távolság az egészségügyi dolgozók és az emberek között. Ezt az egészségpolitika tudatosan tovább mélyíti és saját érdekeinek megfelelően felhasználja arra, hogy az orvostársadalom ne tudjon saját érdekeiért egységben fellépni.

A Parádfürdői Állami Kórház igazgató asszonya, dr. Rabóczki Anita annyit válaszolt: pillanatnyilag ennél sokkal fontosabb dolgok foglalkoztatják őt és valamennyi kollégáját. Leginkább azt szeretnék tudni, hogy megmarad-e a kórház és az emberek munkahelye az egészségügyi rendszer átszervezése után. 

hirdetés

Könyveink

  • learn more Ritka betegségek – küzdelem az élet határain

    Ritka betegségek – diagnosztikai kihívások című könyv folytatása, további esetek ismertetésével. A klinikai és...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more A magyar festőművész-géniuszok sorsa

    A szerző a kötetben orvosi szempontból értékeli a festőművészek testi és lelki egészségének általános szabályszerűségeit,...

  • learn more Gyakorlati útmutató a női változókor időszakához

    Annyit biztosan mondhatunk, hogy a változókori panaszok kezelése legtöbbször indokolt és ugyanakkor sokrétű – a...

  • learn more The Etiological Role of Hepatitis C Virus in Lymphomagenesis

    The acute inflammation of liver in patients (acute hepatitis) can be produced by different chemicals...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia a gyakorlatban

    A mű nemcsak címében kézikönyv, a modern pszichoanalitikus pszichoterápia tankönyvét hozta létre a szerző –...

  • learn more A szociális agy kultúrtörténete

    E kultúrtörténeti kötet a kezdetektől egészen máig feltárja az emberi agy fejlődését, bemutatva azt is, hogyan alakított ki...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more A magánpraxis-marketing kézikönyve

    A magyar privát egészségügy robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi. De évről évre már nem csak a magánpraxisokban...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more Az egészség, az egészségügy négy éve 2010-2013

    Milyen helyzetben van az egészségügy? Mennyire egészséges a magyar lakosság? Vagy menyire beteg? Mi történt az...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...