Idén 450 milliárd forinttal több jut egészségvédelemre, mint tavaly
A kormány idén több mint 450 milliárd forinttal fordít többet megelőzésre és az emberek egészségének védelmére az egészségügyi költségvetésben, mint tavaly, mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken az Edelényi Koch Róbert Kórház és Rendelőintézet új mammográfiás készülékének átadásán.
Rétvári Bence elmondta, ebből az összegből jut többek között új berendezésekre, vizsgálatokra és bővülő, javuló egészségügyi ellátásra országszerte. Az Edelényben átadott új készülék sok tízezer hölgy számára jelent egy sokkal közelebbi diagnosztizálási lehetőséget, a kormány pedig arra törekszik, hogy mindenkihez minél közelebb kerüljenek a szűrővizsgálatok - tette hozzá.
Az államtitkár szerint nem az összeg mértéke számít, hanem az, hogy abból családtagokat lehet a családban minél tovább egészségben megőrizni. Megjegyezte, az elmúlt másfél évtizedben mintegy 5 évvel emelkedett Magyarországon az egészségben eltöltött évek száma, ezt a tendenciát lehet javítani a hasonló készülékekkel.
Kiemelte, a mammográfiás berendezések a hölgyek esetében "egy nagy bajt tudnak megelőzni, egy nagy bajt tudnak még időben jelezni". Ezek a gépek biztonságérzetet is nyújtanak, hiszen a családok azon nő tagjai, akik elmennek a vizsgálatokra, "sokkal nagyobb biztonságban vannak" - tette hozzá.
Rétvári Bence hangsúlyozta, az egészségügyben a gyógyítás mellett a megelőzés is nagyon fontos, és azoknál, akiket egy mammográfiás készülékkel időben diagnosztizálnak, 85 százalék fölötti a gyógyulási arány. Emiatt fontos, hogy a magyar egészségügy nemcsak a gyógyításhoz szükséges eszközök megújulásával fejlődik, hanem egyre több és egyre modernebb olyan készülék is van, amely a betegségek időben, korán történő diagnosztizálását segíti elő - mondta.
Az államtitkár ismertette, országszerte félszáz olyan szűrőközpont van, ahol a nők megjelenhetnek, és megvizsgálják őket a szervezett szűrések alkalmával. A nők kétévente kapják azokat a behívókat, melyek emlékeztetik őket arra, hogy "van egy mindenki számára nyitva álló, ingyenes lehetőség" a szakértői vizsgálatra - fűzte hozzá.
Kiemelte, 2002-ben, az első Orbán-kormány indította el az emlőszűrések országos rendszerét. Elmondta, az elmúlt másfél-két évben a kormány - együttműködve a tisztiorvosi szolgálattal és az Országos Kórházi Főigazgatósággal (OKF) - tíz helyen cserélte le kórházakban és rendelőkben a legmodernebb digitális készülékekre a régebbi gépeket.
Müller Cecília tisztifőorvos az átadón elmondta, többek között az emberek életmódja, táplálkozása és a mozgáshiány együttesen vezetett ahhoz, hogy megnövekedett a rosszindulatú emlődaganatos megbetegedések száma. Kiemelte, az életmód változtatása és a rendszeres emlőönvizsgálat mellett nagyon fontos a szűrővizsgálatokon való részvétel.
Ismertette, Magyarországon ezek a vizsgálatok 45 és 65 éves kor között ajánlottak, ebben az életszakaszban fordulnak elő leggyakrabban e megbetegedések. Kiemelte, a szűrések lényege a tünet- és panaszmentes esetek, betegek korai kiemelése.
A nőkhöz szólva hangsúlyozta, ha behívót kapnak a szűrővizsgálatra, feltétlenül menjenek el rá, mert életet menthet. A mammográfiás gépet egy életmentő készüléknek nevezte, majd kiemelte, az emlőrák teljes mértékben gyógyítható, ha kora stádiumban felfedezik.
Az eseményen Szabó Melinda, az Edelényi Koch Róbert Kórház és Rendelőintézet főigazgatója is arról beszélt, "a mammográfia életeket ment", mivel lehetővé teszi a rák korai felismerését. Az új készüléket társadalmi összefogás és támogatók segítségével sikerült beszereznie az edelényi intézménynek - mondta.
Hozzátette, a gép segítségével a rendelőintézet első emeletén heti tíz órában fog működni az emlőszűrés, az intézmény már elküldte az első értesítőket, és év végéig mintegy 2600 szűrés történik meg.
Az új mammográfiás készüléket Rétvári Bence, Müller Cecília és Szabó Melinda adta át.