hirdetés

Hegedűs nem engedné dolgozni a hamis oltási igazolásokért leváltott gyermekorvost

Az egészségügyi miniszter szerint hiba volt, hogy nem indult etikai eljárás a hamis oltási igazolások miatt leváltott, majd Délegyházán újra munkába állt dunavarsányi gyermekorvos ellen.

Az egészségügyi miniszter szerint nem helyes, hogy a hamis oltási igazolások miatt praxisától megfosztott dunavarsányi gyermekorvos jelenleg is dolgozhat. A miniszter az RTL-nek adott nyilatkozatában azt mondta, hiba volt, hogy az orvos ellen semmilyen etikai eljárás nem indult. „Nagyon izgalmas és érdekes kérdés, hogy vajon egy ellátásbiztonság felülírhatja-e egy nagyon súlyos morális és szakmai etikai vádat. Én azt mondanám, hogy nem" – mondta Hegedűs Zsolt.

A dunavarsányi gyermekorvost és asszisztensét februárban tartóztatták le, mert a gyanú szerint kötelező oltásokról állítottak ki igazolást anélkül, hogy beadták volna. Áprilisban azonban az orvos újra munkába állhatott Délegyházán, miközben az eljárás még folyamatban van. Ebben szerepe van annak is, hogy orvoshiány áll fenn a térségben.

Hegedűs szerint a jelenlegi helyzetben mérlegelni kellene az etikai szempontokat, személyesen találkozni az érintett orvossal, és részletesen átbeszélni az ügyet.

(forrás: RTL.hu)
hirdetés

Könyveink