Hegedűs fellépést ígért az orvosbárók ellen a parlamentben
Az egészségügyről, a magán- és köfinanszírozott ellátás viszonyának rendezéséről is szó esett hétfőn a T. Házban.
Szabadi István (Mi Hazánk) arról beszélt, hogy az egészségügy egyre inkább kettészakad, az állami egészségügy szegényellátássá alakul át, a tehetősebbek pedig a megerősödő magánegészségügyet veszik igénybe.
A GKI elemzése szerint Magyarországon a teljes egészségügyi kiadások 30 százalékát a lakosság állja, míg az állami ráfordítások a legalacsonyabbak között vannak az EU-ban. A magánegészségügyi piacot elsősorban az állami ellátás hiányosságai növelik. Az orvosbárók a tiltás ellenére is átjárnak az állami és magánszektor között, a hatalmukat nem sikerült megtörni, csak a paraszolvencia helyett a magánrendelésen kell odaadni a többszázezres vizsgálati díjat. Hogyan tervezik szabályozni az állami és a magánegészségügyi ellátás együttélését, korlátozzák-e az orvosbárók hatalmi befolyását az egészségügy felett? A katasztrofális demográfiai adatokra tekintettel visszaállítják-e a Fidesz által eltörölt szabad szülészorvos-választást?
Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter a helyzetelemzéssel egyetértett, de felvetette, hogy a járvány előtti, sokszor három-négy helyen végzett munka nem zsigerelte-e ki a dolgozókat.
A magán és közellátás viszony rendezéséről elmondta: a kormány robosztus, mindenkit egyenlő színvonalon ellátni képes, elérhető, fenntartható versenyképes állami rendszert kíván kialakítani. A magánellátásnak az államit nem pótolnia kell, hanem azt kiegészítenie. Újra kell szabályozni a két rendszer közötti átjárást, be kell zárni a kiskapukat, hangsúlyozta.
Kitért arra, hogy keresni fogják a legjobb megoldást annak érdekében, hogy egyenlő feltételek és szabályok mellett a betegek a leggyorsabban a lehető legjobb ellátáshoz jussanak, anélkül, hogy a családok költségvetését ez drasztikusan megterhelné.
Az orvosbárók néven elhíresült hatalmukat átmentő oligarchák ellen fellépést ígért és azt, hogy a szabad orvosválasztás érdekében szakmai egyeztetést folytatnak.
A választ a képviselő nem fogadta el, a parlament 131 igen és 45 nem szavazattal elfogadta.























