hirdetés

Havi 200 ezer forint támogatásban is részesülhet 2000 fiatal kutató

Minden eddiginél több, összesen 2249 egyetemista és fiatal oktató nyert támogatást a 2023/2024-es tanévre az Új Nemzeti Kiválóság Programból, a 3,5 milliárd forintos keretösszegre országszerte 25 résztvevő egyetemen lehetett pályázni.

A Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) közleményében felidézi, hogy kiemelten támogatják a fiatal magyar kutatókat, hiszen a Neumann János Program elsődleges célja a kutatóhelyek, az egyetemek és a gazdaság összekapcsolása, ehhez pedig még több kutató-fejlesztőre van szükség Magyarországon. A hazai alap-, mester- és doktori képzésben részt vevő hallgatók, doktorjelöltek, fiatal oktatók és kutatók idén nyolcadik alkalommal pályázhattak az Új Nemzeti Kiválóság Program (ÚNKP) támogatásaira.

A májusban megjelent felhívások iránt most is nagy volt az érdeklődés, a beadási határidőig összesen 4387 pályázat érkezett. Az egyetemek által végzett szakmai értékelést követően a pályázatok mintegy fele kapott kedvező elbírálást, és nyert ösztöndíjat, a nyertes pályázók pedig konstrukciótól függően havonta 100-200 ezer forint szabadon felhasználható támogatásban részesülnek, akár 12 hónapon keresztül. Hozzáteszik, hogy az őket fogadó felsőoktatási intézmények a saját pályázóik által elnyert ösztöndíjjal arányos kutatási-működési támogatást is kapnak.

Hankó Balázs innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkár a közleményben hangsúlyozza, "az ÚNKP célja a kutatói utánpótlás biztosítása, hogy minél több olyan fiatal válassza a kutatói pályát, aki később világszínvonalú tudományos eredményeivel, új megoldások, eljárások fejlesztésével járul hozzá Magyarország sikereihez". A 2016 óta futó programban a mostani döntéssel együtt csaknem 30 milliárd forintnyi keretből már összesen mintegy 15 ezer hallgató és fiatal kutató kapott támogatást céljai eléréséhez.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Stressz és egészség Menedzserbetegségekről – nem csak menedzsereknek

    Egy évtizede jelent meg a könyv első kiadása, Menedzserbetegségek címmel. A...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Középpontban a nők - Gyógyszerészi szemmel a terhességtől a menopauzáig

    A gyógyszerészi feladatkörben az elmúlt évszázad végére jelentős...

  • learn more Neuroanesztézia és neurointenzív ellátás

    Az idegtudományok haladása gyökeresen átalakította az idegrendszerrel kapcsolatos orvoslást, így az aneszteziológia és az...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia – Kutatás

    A pszichoszomatikus gyógyászat, csakúgy mint a pszichiátria, elképzelhetetlen pszichoanalízis nélkül. A pszichoanalízis több mint...

  • learn more Száz kémiai mítosz. Tévhitek, félreértések, magyarázatok

    Tudásunk nem jelentéktelen hányadát képezik a különböző tévhitek. Ezek olyan tudományosan nem...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...

  • learn more Pirula a patikamanó - Maja lázas

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentetett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more A szociális agy kultúrtörténete

    E kultúrtörténeti kötet a kezdetektől egészen máig feltárja az emberi agy fejlődését, bemutatva azt is, hogyan alakított ki...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more Experimentally-Induced Paw Oedemas in Mice

    This monograph is the first one to give a general survey of the different mouse paw inflammation models. The first chapters deal...