hirdetés

Hatmilliárdból nyílnak az irodák

A mintegy hatmilliárd forintból sorra nyíló egészségfejlesztési irodák céljával és majdani működésével kapcsolatban fogalmaz meg bizonylanságokat és kételyeket a Világgazdaság.

Ötvennyolc egészségfejlesztési iroda (efi) kialakítására egyenként 80 és 125 millió forint közötti támogatást kaptak kórházak, szakrendelők és önkormányzatok az ország különböző pontjain. Ez az uniós forrás elvileg két évig fedezi az irodahálózat fenntartását – a helyiségek rezsijét és a két-három állandó munkatárs bérét –, de a pályázóknak öt évig vállalniuk kellett a működtetést, amire a harmadik évtől elvileg majd a népegészségügyi termékadó ad fedezetet.

Az egészségügyért felelős államtitkár szerint az életmódbeli tanácsadásra szorulók ezentúl itt kaphatnak majd hatékony segítséget. A Világgazdaság azonban idézi Ádány Rózát, a népegészségügy egyik legismertebb hazai képviselőjét, aki úgy látja, az egészségfejlesztés országos hálózatának a szakrendelőkhöz, kórházakhoz integrálása elhibázott lépés. „Az emberekhez egészen közel kell vinni ezeket a programokat, és hosszú évtizedeken keresztül, kormányokon átívelve kell működtetni azokat, hogy valódi eredményeket érjünk el” – fogalmazott.

Selmeczi Kamill, a FAKOOSZ Alapellátó Orvosok Országos Szövetségének elnöke pedig azt mondja, ha valakik, akkor a háziorvosok azok, akik bizonyosan találkoznak az egészségi okokból leginkább veszélyeztetett emberekkel, ezért a forrást inkább a háziorvosi praxisok prevenciós fejlesztésére kellett volna fordítani. „Nagy tévedés azt hinni, hogy ezeket az embereket el lehet érni egészségnevelési kampányokkal, felvilágosító programokkal” – mondja. Ha csak azt nézzük, hogy az általunk megkérdezett irodákban csak 8 és 4 óra között fogadnak érdeklődőket, lehet, hogy azokat sem érik el, akiket egyébként még fogékonyak is lennének a tanácsaikra – fűzi véleményéhez a maga tapasztalatait a vg.hu.

(forrás: vg.hu)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Nők a fájdalom árnyékában - Endometriózis

    Árvai Nóra ebben a könyvében az endometriózisról szóló legújabb kutatások mentén ír a betegségről, kóreredetről,...

  • learn more Magyarországi kastélyok grafikus látványtérképe

    Negyvenkilenc magyarországi kastélyt ismerhetnek meg ennek a pompás látványtérképnek a segítségével. A kiadvány...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more A nem vagyoni kártérítéssel kapcsolatos perek legújabb tendenciái

    A magyar bíróságok döntéseikben itthon és külföldön is hosszú évtizedek óta...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more Adonisztól Schwarzeneggerig - Férfiideálok és civilizáció

    Ha divatról, szépségideálokról van szó, automatikusan a nők jutnak eszünkbe. A férfiakról nem is...

  • learn more Discoveries in Gastroenterology

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...

  • learn more A szociális agy kultúrtörténete

    E kultúrtörténeti kötet a kezdetektől egészen máig feltárja az emberi agy fejlődését, bemutatva azt is, hogyan alakított ki...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Pharmacology and dermatopharmacology of mouse ear inflammation

    A kísérletes gyulladások egéren témájú sorozatban megjelent legújabb, harmadik kötetben, a...

  • learn more Patikai emlékek. Kerámiaedények

    A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyógyszerésztörténeti szakgyűjteményei közül nem csupán számbeli nagyságával, és szakmailag...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...