hirdetés

Hatalmas üzlet a terhesturizmus

Évente több tízezer szülő fizet hatalmas összegeket azért Kínában, hogy csemetéje a határokon túl jöjjön világra.

A témáról beszámoló kínai sajtó amerikai becsléseket idéz, amelyek szerint csak az Egyesült Államokba több mint 20 ezer terhes nő érkezett azzal a céllal, hogy gyermekének Amerikában adjon életet. Csaknem ugyanennyien utaznak évente Kína különleges igazgatású területére, Hongkongba, s jó pár ezerre rúghat évente a célpontként Kanadát választó leendő anyák száma is.

Az utazás célja legtöbb esetben az állampolgárság - születés általi - megszerzése, de az egészségügyi rendszerek fejlettsége is hozzájárul a vonzerőhöz. A külföldi szülés egészen az idei évig az eredeti formájában szigorúan egy gyermeket engedélyező családpolitika megkerülésének eszközeként is szolgált, ezen a döntéshozók tavaly év végén lazítottak.

Az utakat a legtöbb esetben erre specializálódott ügynökségek bonyolítják le, melyek a szülés előtti, közbeni és utáni szolgáltatásokat egy csomagban árulják. A kínai interneten fellelhető információk szerint egy-egy amerikai út ára 100 ezer jüannál (3,8 millió forint) kezdődik, de akár a kétmillió jüant (76 millió forint) is meghaladhatja. A tengerentúli területek azért is örvendenek mind nagyobb népszerűségnek, mert a Hongkongba szó szerint csoportosan áramló terhes anyák ellen 2012 során hatalmas tiltakozással válaszoltak a kórházakból gyakran kiszorított helyiek. A tiltakozásra válaszul a helyi vezetés korlátozni kényszerült a szárazföldi kínai anyáknak kiadható kórházi ágyak számát, mely így - legalább is papíron és a közkórházakban - pár ezerre csökkent.

A terhesturizmus iparágából több tízezren élnek mind Kínában, mind a célországokban, az az elmúlt években töretlen növekedést mutatott - írja a témáról cikkező Pejcsing Zsipao napilap. Az újság az egyik pekingi utazási iroda alkalmazottját idézi, aki szerint ez a trend az egyke-politika lazítása ellenére is fennmarad majd, a rendelkezésre álló jövedelem növekedésével ugyanis egyre több szülő akarja gyermekét külföldön iskolába járatni. Ehhez kiváló alap a már meglévő állampolgárság, mely a szülők esetleges emigrációjánál is segíthet - írja a lap.

(forrás: MTI)

cimkék

hirdetés

Könyveink

  • learn more Idézetek, gondolatok az orvostudományról

    Mindnyájunk gondolatvilágának kialakításában jelentõs szerepet játszottak elõdeink, mestereink példái és tanításai, az...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more Az orvoslás joga - kommentár a gyakorlat számára

    Hiánypótló orvosi jogi kézikönyv. Sorra veszi az orvosi jogviszonyt, ennek alanyait, az orvosi tevékenységek...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Balneoterápia és hidroterápia

    Magyarország termálforrásokban gazdag. Így számos természetes gyógytényezőt alkalmazunk a gyógyítás céljára. A balneoterápia...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Zsebdoktor utazóknak - Patika Magazin könyvek

    A könyv részletesen tárgyalja az utazás közben előforduló megbetegedéseket, azok kezelési módját, az utazás előtt...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more Út Stockholmba – Tudósok és Nobel-díjak

    A kiadvány a tudományról és a tudósokról szól, valamint arról a díjról, amely már több mint száz éve a legismertebb...

  • learn more A patológia alapjai - szókratészi modorban 2. kiadás

    A patológia oktatásának egyik legfőbb célkitűzése a tanultak klinikai alkalmazása, a makroszkópos,...

  • learn more Útmutató a fogorvosnak való segédkezésben

    „E könyv célja, hogy az assistálással foglalkozni akarót az e pályán szükséges alapfogalmakkal megismertesse és megadja...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia a gyakorlatban

    A mű nemcsak címében kézikönyv, a modern pszichoanalitikus pszichoterápia tankönyvét hozta létre a szerző –...

  • learn more Ritka betegségek – küzdelem az élet határain

    Ritka betegségek – diagnosztikai kihívások című könyv folytatása, további esetek ismertetésével. A klinikai és...

  • learn more A magyar festőművész-géniuszok sorsa

    A szerző a kötetben orvosi szempontból értékeli a festőművészek testi és lelki egészségének általános szabályszerűségeit,...

  • learn more Gyakorlati fájdalomcsillapítás

    A fájdalomcsillapítás minden gyakorló orvosnak feladata és kötelessége úgy, mint az elsősegélynyújtás vagy a reszuszcitáció. A...