Hamarosan a petesejt-donáció is elérhetővé válik idehaza
Várnagy Ákos szülész-nőgyógyász, meddőségi specialistával, a Humánreprodukciós Igazgatóság vezetőjével az Index beszélgetett.
Harminc–negyven százalék – ennyi az átlagos teherbeesési esélye annak egy ciklus alatt, aki harmincöt éves kora alatt vág bele a lombikprogramba. A negyvenedik életév után azonban a számok meredeken zuhannak: öt, három, vagy akár még ennél is kevesebb százaléknyi esély marad csupán. 35 és 40 éves kornál figyelhető meg egy meredek zuhanás a teherbeesés szempontjából – árulta el a szakorvos. Hangján érződött, hogy a vállát igen erősen nyomja a tehetetlenség súlya, hiszen a petesejtek minőségét még az orvosok sem képesek jobbá varázsolni. Amikor rákérdeztünk, hogy milyen életkorban ideális még a saját petesejttel történő gyermekvállalás, elmondta: ideálisan a 35. életév alatt. Arra kell felhívni a figyelmet, hogy ezek a mesterséges megtermékenyítési eljárások sem tudják orvosolni bizonyos életkor fölött a meddőségi problémákat.
A termékenység csökkenése az életkor előrehaladtával – ha nem is olyan drasztikusan, mint a nőknél – a férfiaknál is megtörténik. A meddőségi problémák hátterében mára már nagyjából 40-50 százalékban férfieredetű probléma is áll.
Nagyon fontos tehát, hogy a meddőséget a pár és nem az egyén diagnózisának tekintsük. A meddőségi centrumokban mind a női, mind a férfioldal alapos kivizsgáláson esik keresztül annak érdekében, hogy megtaláljuk a pár számára a legjobb segítséget a gyermekvállalás eléréséhez.
Aki szeretné megőrizni a termékenységét a jövőre, annak idén nyártól Magyarországon is van lehetősége lefagyasztani a petesejtjeit. A szociális petesejtfagyasztás motivációja legtöbb esetben nem egy puszta döntés a nők részéről. A legtöbben ugyanis családban képzelik el a gyermekvállalást, és spontán várandósságra vágynak, azonban élethelyzetük nem teszi ezt lehetővé.
A beavatkozás nem tartozik a közfinanszírozott ellátások körébe, így minden esetben térítésköteles a páciens számára, melynek ára nagyjából egymillió forintra tehető.
Nem is az a cél, hogy ez egy általánosan támogatott eljárás legyen, hanem inkább az, hogy aki tudatosan gondolkodik, az előtt nyitva álljon egy járható út – magyarázta a szakorvos, aki elsősorban a természetes folyamatot pártolja, ugyanakkor a mesterséges megtermékenyítésnek és a prevenciós célú szociális petesejtfagyasztásnak is ajtót nyit.
Nyár óta jellemzően tíz-tizenöten jelentkeztek minden egyes reprodukciós központban. Az első beavatkozások most kezdődnek. A procedúra olyan, mint egy mini lombikprogram: konzultáció, kivizsgálás, majd két hét hormonkezelés. „Van, aki a báli ruhája alatt hordja ezeket a kis szurikat (ún. peneket), és akkor úgy adja be a gyógyszert magának" – mesélte az orvos. Az utolsó lépés egy rövid altatás, amikor leszívják a petesejteket. Aztán folyékony nitrogénben, mínusz 196 fokon tartják, és várják a pillanatot, amikor a jövendőbeli anya úgy dönt, hogy elérkezett az idő, hogy immár az anyaméh melegében kicsírázzon belőlük az élet.
Az életkor miatti termékenységcsökkenést nem tudjuk orvosolni, így a nők esetében ez idáig nem volt valós eszközünk a megelőzésre akkor, ha egy nő akár akaratán kívül volt gyermektelen. Most azonban valós segítséget tudunk ajánlani a nők számára. A procedúra lényege, hogy a fagyasztott petesejt nem öregszik, az így nyert petesejtek 15 évig tárolhatók.
Ezt úgy kell elképzelni, hogy egy nő 40 évesen úgy vállalhat gyereket, hogy a petesejtjének az esélyei olyanok, mintha 30 éves lenne – magyarázta a szakember. Tehát egy nő, aki harmincévesen lefagyasztja a petesejtjeit, negyvenöt évesen is olyan minőségű sejtekkel próbálkozhat, mintha még fiatal lenne. A terhesség kihordása ugyanis jóval kevésbé függ az életkortól, mint a megtermékenyülés. Hozzávetőleg 10-15 petesejtet kell lefagyasztani ahhoz, hogy valós eséllyel szülessen gyermek a jövőben, harmincöt év felett azonban általában több petesejt is szükséges. Fontos azonban tudni, hogy a lefagyasztott petesejtek nem nyújtanak garanciát a gyermekáldásra, csupán a lehetőségét adják meg.