"Ha megnéznénk, nagyon durva számot kapnánk"
A nagypolitika számára még mindig nem világos, hogy az egészségügy már most csődben van – mondta Kaló Zoltán a Világgazdaságnak.
Az egészségügyi közgazdásszal készült interjúból egy rövid részt idézünk:
- Az ellátórendszerbe jó mélyen belenyúlnak most a kórházak államosításával. Ön szerint jó ez az irány?
- Az, hogy az egészségügyi szolgáltatásokat egy központilag irányított rendszerben végezzék, véleményem szerint egyértelmű visszalépés. Egy központi hivatal egységes döntései nehezen hozhatóak összhangba az adott régióban élők helyi szükségleteivel. Pozitív hozadéka lehet ennek a lépésnek, hogy egy centralizált rendszerben sokkal könnyebb lesz keresztülvinni a fekvőbeteg ellátás csökkentésére irányuló döntéseket, amelyeket közvetlenül a rendszerváltás után kellett volna meghozni. A kapacitásokat azonban nem úgy kell redukálni, mint korábban, hogy fűnyíróelv szerint mindenkit megvágunk, mert akkor mindenki veszít. És arra is figyelni kell, hogy csak úgy lehet visszavenni a kórházi ellátásból, ha közben fejlesztjük a járóbeteg-, illetve a háziorvosi ellátást.
- Ennek egyelőre nem látszanak jelei, ahogyan annak sem, hogy koncepcionálisan változtatnának a gyógyszerek és nagy értékű eszközök befogadásának gyakorlatán.
- A tűzoltás és a stratégiai tervezés kényszerűen egybemosódik az amúgy kiváló szakembereket felsorakoztató szakállamtitkárságnál, és az ágazati vezetés emiatt olykor csak követője, de nem alakítója az eseményeknek. Zárójelben jegyzem meg, hogy ezen sokat segíthetne, ha nem akarnának egy nagyon szűk csapattal véghezvinni mindent, amelynek a tagjai már a szívinfarktus határáig leterheltek. De visszatérve a kérdésre, az egészségügyi technológiák befogadásának egyszer volt egy nagyon előremutató időszaka, amikor igyekeztek az objektív tudományos kritériumok és a költséghatékonyság szerepét növelni a döntésekben. Ezt hívják bizonyítékokon alapuló egészségpolitikának. Jelenleg a folyamatot jól ismerő bennfentes szakértők segítenek a cégeknek abban, hogy sikerrel lobbizzanak a tb-nél a termékeikkel. Csakhogy mivel a felhasználható pénzkeret nem bővül, muszáj beépíteni a szisztémába valamiféle gátat. Így volumenkorláttal csökkentik a betegek hozzáférését a szükséges, de drága technológiákhoz. Ha megnéznénk például, hogy mennyi idő telik el attól, hogy egy átlagbetegnél daganatot diagnosztizálnak addig, amíg megkapja a megfelelő terápiát, megkockáztatom, nagyon durva számot kapnánk. Miközben papíron szinte minden elérhető ma a magyar közfinanszírozott egészségügyben.
