hirdetés

Gulyás Gergely elmondta, hogyan változik az üzemanyagársapka

Az egyes ágazatokban jelentkező munkaerő-hiányt firtató kérdésre Gulyás Gergely úgy reagált: most hétezerrel több orvos van, mint 2010-ben volt.

Azt ugyan a miniszter elismerte, hogy bizonyos szakterületeken lehet hiány, de ez nem általános. Kitért az orvosoknál bevezetett jelentős béremelésre, és azt mondta, biztosítani lehet az orvosutánpótlást, a vonatkozó keretszámokat is felemelték.

Üzemanyagárstop: így változik

Csak a magántulajdonú gépjárművek, mezőgazdasági erőgépek, traktorok, valamint a taxik kaphatják a 480 forintos garantált áron az üzemanyagot, a Mol javaslatára, a kormány döntése értelmében, jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton, Budapesten.

Gulyás Gergely a Kormányinfón közölte, az ellenőrzés "könnyű és gyors", mert a forgalmi engedélyen vonalkód található és leolvasható.

A rendelet még szombaton megjelenik.

A miniszter a döntést azzal indokolta, hogy karbantartás miatt le kellett állítani a százhalombattai kőolajfinomítót, amely fedezi a magyarországi szükségletek száz százalékát. Hozzátette: az üzemanyagellátást így most importból és a stratégiai készletek negyedének felszabadításából biztosítják.

Ha az Európai Unió energia-veszélyhelyzetet hirdet, az nyílt beismerése lesz annak, hogy Európa háborús gazdaságra áll át, mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a szombati Kormányinfón. Gulyás Gergely hozzátette: mindez szószegés lenne azon politikusok részéről, akik korábban azt állították, hogy a háborúnak nem lesz hatása Európára. Kijelentette ugyanakkor: Magyarország, bár nem szavazta meg, kénytelen lesz betartani a 15 százalékos gázfelhasználási csökkentést és képes is lesz erre.

Szólt arról is, hogy minden rövid vagy hosszú távon megvalósítható eszközt meg kell vizsgálni a gáz kiváltására, "a gáztól valóban menekülni érdemes". Gulyás Gergely ezt azzal indokolta, hogy a 200 dollár feletti gázár egész Európában hátrányt okoz a globális versenyben, és továbbra sincs jele az ukrajnai háború gyors lezárásának.

Az egyes ágazatokban jelentkező munkaerő-hiányt firtató kérdésre Gulyás Gergely úgy reagált: most hétezerrel több orvos van, mint 2010-ben volt, bizonyos területeken lehet hiány, de ez nem általános. Kitért az orvosoknál bevezetett jelentős béremelésre, és azt mondta, biztosítani lehet az orvosutánpótlást, a vonatkozó keretszámokat is felemelték.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda Garibaldi utcai sajtótermében (MTI/Illyés Tibor)
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda Garibaldi utcai sajtótermében (MTI/Illyés Tibor)

 

(forrás: MTI)

cimkék

hirdetés

Könyveink

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more S. O. S. Cukor! – Párbeszéd a diabéteszről

    Hiánypótló kötet betegeknek, hozzátartozóknak és orvosoknak a Magyar Diabetes Társaság ajánlásával  Hogyan fogadja el...

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...

  • learn more A szociális agy kultúrtörténete

    E kultúrtörténeti kötet a kezdetektől egészen máig feltárja az emberi agy fejlődését, bemutatva azt is, hogyan alakított ki...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben

    Az „Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben” című könyv egy olyan hiánypótló mű,...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more History and Theories of Mind - Neurocognitive Development and Impairments

    The history of cognitive science in combination with the history of psychology is...

  • learn more Betegségek megelőzése és korai felismerése

    A könyv nagy szakmai jelentőséggel bíró kiadvány, mert egyaránt szól az átlagembernek és az egészségügy...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...

  • learn more Onkológiai ismeretek gyógyszerészeknek

    Az orvostudomány rohamos fejlődésével napról-napra növekednek az onkológiai ismeretek a daganatos megbetegedések számának...

  • learn more A kollektív áldozati szerep szociálpszichológiája

    Fülöp Éva és Kővágó Pál (szerk.) A kollektív áldozatiság lélektanával foglalkozó kutatások viszonylag...

  • learn more Adonisztól Schwarzeneggerig - Férfiideálok és civilizáció

    Ha divatról, szépségideálokról van szó, automatikusan a nők jutnak eszünkbe. A férfiakról nem is...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...