hirdetés
2024. december. 22., vasárnap - Zéno.

Gulyás: Javulni fog az ellátás színvonala!

A Hajdú-Bihar megyei pilot után átszervezik az ügyeleti ellátási rendszert. Ez többe fog kerülni az államnak, de mindenki időben fog orvosi segítséghez jutni. Az egészségügyi törvény módosítása egységes irányítást hoz létre, életszerű, és a betegek számára az ellátás színvonalának javulását tartalmazza, hangzott el a kormányinfón.

Gulyás Gergely szerda délután tartott kormányinfót. A miniszter a Lengyelországba csapódott rakétáról és a Barátság kőolajvezetékről is beszélt, de bejelentette azt is, hogy a kormány turisztikai akciótervet készített, ami a SZÉP-kártyákat is érinti.

A tárcavezető bejelentette: az ágazat szereplőinek nem kell megfizetniük a nettó árbevételük 4 százalékát kitevő turizmusfejlesztési hozzájárulást idén október 1. és jövő év március 31. között.

A kormány eltörli a Széchenyi Pihenő Kártya "különböző füleit", vagyis a vendéglátásra, szállásra vagy szabadidős tevékenységre nyújtott források mindegyike más-más területen is felhasználható.

A kormány fél évre "lazít" a turisztikai ágazat adatszolgáltatási kötelezettségén, és a szálláshelyek minősítésének határidejét is kitolja egy évvel. Emellett kizárólag a turisztikai ágazatban lehetőség lesz huszonnégy havi munkaidőkeret alkalmazására, közölte a miniszter.

Jelen állás szerint a fővárosra nem terjed ki az ügyeleti rendszer reformja – mondta a miniszter. A Népszava szerint Gulyás kijelentette: propagandának számítanak az ügyeleti ellátásra vonatkozó megállapítások; mindez azért, mert nem akarták úgy bevezetni, hogy ne próbálták volna ki. A próbaprojekt Hajdú-Bihar megyében volt, éppen ezért szorgalmazta a tapasztalatok megosztását. Jelezte, az orvosi kamarával hosszú egyeztetések voltak, a tárcavezető ismeretei szerint jó ideig támogatták is az előterjesztést. Ha vannak olyan szakmai részletek, amiken érdemes változtatni, szívesen meghallgatják őket, nyomatékosította. 

„Úgy gondolom, hogy egységes irányítást hoz létre az egészségügyi törvény módosítása, lehetővé teszi azt, hogy valóban az orvosi ellátás több helyen azáltal is lehessen biztosított, hogy az orvosi jogviszony keretében akár két szolgálati helyen is valaki az egészségügyi ellátásban közreműködhessen.” 

A szabályok életszerűek, és azok a betegek számára csak és kizárólag az ellátás színvonalának javulását hozhatják. Hozzátette: Budapesten a legjobb az ügyeleti ellátás a kis távolságok miatt.

A jutalmazási rendszer átalakulásáról azt mondta, azért került be a +40%, illetve a mínusz 20%, mert van egy bérkeret, ami megint változni fog 2023. január elsején. A kormány ezen nem tud sem nyerni, sem veszíteni, az orvosok béréről pedig objektív értékek alapján fog majd dönteni az illetékes.

A hvg.hu szerint a főváros 10,2 milliárdos egészségügyi támogatásával kapcsolatban Gulyás egy hét haladékot kért, mint mondta, egyeztetnek még a fővárossal.

 

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda épületében 2022. november 16-án (MTI/Soós Lajos)
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda épületében 2022. november 16-án (MTI/Soós Lajos)

(forrás: MedicalOnline, Népszava, hvg.hu, MTI)

Könyveink