hirdetés

Gulyás: A kormányzat támogatja az emberek életmódváltását

Elsősorban az életmód felelős azért, hogy Magyarországon 4-4,5 évvel rövidebb az emberek várható élettartama, mint az Európai Unió átlaga, ezért a kormányzat támogatja az Aktív Magyarország program végrehajtását, jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Vándortábor Konferencián kedden, Budapesten.

A kormányzati támogatásokon túl a programok végrehajtására szolgál a népegészségügyi termékadó (neta) is, amelyet a cégek ajánlhatnak fel; ennek maximális összege (ha mindenki felajánlaná) akár 8 milliárd forint is lehetne, közölte Gulyás Gergely. A politikus rámutatott: különösen a fiatalok körében váltak károssá a technológiai forradalom vívmányai, hiszen a statisztikák szerint ma a legifjabbak szabadidejükből naponta átlagosan öt órát töltenek számítógépük vagy okostelefonjuk előtt, ahelyett, hogy mozognának. Az embereket motiválni kell arra, hogy mozogjanak; ezt szolgálja a civil kezdeményezéseket összefogó kormányzati program, hangsúlyozta Gulyás Gergely.

Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős államtitkár ugyancsak azt hangsúlyozta: olyan országban szeretne élni, ahol a fiatalok elfeledkeznek a mobiltelefonjukról és ahol jókedvű, egészséges emberek élnek. Ehhez éltmódváltás szükséges, ugyanis az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint a várható élettartamot csupán 18 százalékban befolyásolja az egészségügyi ellátórendszer működése, azért egyéb okok mellett, 37 százalékban az életmód a felelős.

Különösen rossz a férfiak egészségi állapota, amit az is mutat, hogy miközben a második világháború után 600 ezer özvegyasszony élt Magyarországon, jelenleg 840 ezer. Ebben a helyzetben nemzeti stratégiát alkottak annak érdekében, hogy mozgásra vegyék rá az embereket. Ezt a következő hét évben soha nem látott mértékű összeg, a nemzeti költségvetésen és a NETA révén befolyó összegeken túl 65 milliárd forintnyi európai uniós forrás is segíti.

Példaként említette, hogy immár 70 ezer gyerek vett részt vándortáborokban, 150 millió forint áll rendelkezésre ahhoz, hogy az orvosok mozgást is felírhassanak pácienseik számára, fogyasztóprogramokat indítanak, támogatják futókörök, bringaparkok, görpályák, via ferráták építését. A Sport 43 program keretében a következő tanévben százezer gyereknek biztosítanak iskolán kívüli sortolási lehetőséget, ösztönözni kívánják az iskolai túraszakosztályok alapítását, támogatják a hátrányos helyzetű gyerekek osztálykirándulását.

A többi között azt is ösztönözni kívánják, hogy a gyerekeket ne autóval szállítsák az iskolába, hanem kerékpárral, vagy közösségi közlekedéssel érkezzenek. Ötven városi parkban építenek ki tájfutó pályákat és 4 ezer olyan pedagógust visznek el vízitúrára, akik vizek melletti iskolákban dolgoznak. Továbbá a szabályozás enyhítésére törekszenek, ugyanis ma sokszor teljesíthetetlen követelményeket igényel a szabadtéri események szervezése.

Idén 18 ezer gyereket kívánnak elvinni vándortáborokba, a pedagógusokat pedig bruttó 130 ezer forint illeti turnusonként a táboroztatásért, mondta Révész Máriusz.

(forrás: MTI)

cimkék

Könyveink

  • learn more Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben

    Az „Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben” című könyv egy olyan hiánypótló mű,...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Arcok és harcok. Interjúk és töprengők a LAM-ból

    A könyvben összegyűjtött interjúkban az orvosi hivatás, a gyógyítás, a kutatás és oktatás nagyjai vallanak...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more Vezetés és szervezés - Szervezetek kialakítása és működtetése

    GONDOLKOZOTT MÁR AZON, HOGY… -    mi a vezető feladata? -    miért készítenek...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Útmutató a fogorvosnak való segédkezésben

    „E könyv célja, hogy az assistálással foglalkozni akarót az e pályán szükséges alapfogalmakkal megismertesse és megadja...

  • learn more A fejfájásról - Patika Magazin könyvek

    A Patika Magazin Könyvek sorozat az egészségügyi populáris könyvekhez képest több szempontból is újdonságot jelent. A...

  • learn more Manuale Pharmaceuticum Novum - második bővített kiadás

    A magisztrális gyógyszerkészítés a gyógyszerészek egyik meghatározó egyedi és kizárólagos...

  • learn more Az emlőrák korszerű sebészete

    A női kebel a nőiesség jelképe és az emberiség fennmaradásának egyik záloga. Megbetegedései emiatt kiemelten fontosak, a gyógyítás...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more 59 másodperc - Egy kis ésszel sokra mész

    Mitől válik kreatívabbá az, aki cserepes növényt tart az asztalán? Miért nagyobb az esélye, hogy visszakapjuk elveszetett...

  • learn more Árpád-kori templomok - látvány térkép

    A magyar történelem, a honfoglalás után korszak –az államalapítás korának- ötvenöt szép és jelentős műemlékét mutatja be...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata

    A HGYE és a PharmaMedia gondozásában készült "Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata orvosi kézikönyv" egyedülálló ezen...