hirdetés
2025. október. 26., vasárnap - Dömötör.
hirdetés

Gondoskodás az idősekről

Együttműködési megállapodást írt alá a Kormányzati Szolgáltató Központ Nonprofit Kft. és a Budapesti Szent Ferenc Kórház, melynek keretében az egészségügyi intézményben megforduló betegek számára népszerűsítik, segítik, gyorsítják a Gondosóra programban való részvételt.

Eddig már több mint 750 ezren igényelték meg a Gondosórát, azaz minden harmadik 65 év feletti honfitársunk Gondosóra-felhasználó. Számukra egy gombnyomással elérhető a segítség a nap 24 órájában. Ezáltal nemcsak ők tudhatják magukat még nagyobb biztonságban a mindennapok során, hanem hozzátartozóik biztonságérzete és nyugalma is nagyobb lehet.

A Gondosóra nemzetközi szinten is unikális program. Nincs még egy olyan ország Európában, de talán a világon sem, amely állami szinten ingyenesen és alanyi jogon biztosít ilyen jóléti szolgáltatást a 65 év feletti állampolgárainak. Az Európában egyedülálló program eddig több mint 40 ezer élet megmentéséhez járulhatott hozzá, emellett közel félmillió alkalommal nyújtott általános segítséget is.

Az együttműködés keretében a kórház a Gondosóra program tájékoztatási pontjaként működik majd, valamint igény esetén segítséget nyújt az online felületen történő regisztrációban, ami könnyebbség lehet a kórházban megforduló azon betegek számára, akik még nem ismerik a programot, vagy nem jártasak az elektronikus regisztrációban.

Dr. Toldy-Schedel Emil, a Budapesti Szent Ferenc Kórház főigazgatója elmondta: az intézmény évek óta rengeteg kezdeményezést indít a lakosság szolgálatában, így természetes, hogy a Gondosóra ügye mögé is örömmel áll. A kórház dolgozói napi munkájuk során látják, hogy mennyire fontos az idősek, betegek és hozzátartozóik, családjuk átfogó segítése is, aminek egy hiánypótló formája a Gondosóra program. A kórház a beteget otthonában ápoló hozzátartozók számára rendszeresen tart otthonápolási oktatásokat is, amit ezentúl a Gondosóra használatának ismertetésével is kiegészít.

A program a kórház több más kezdeményezéséhez is kapcsolható. „Út az egészséghez” kardiotanösvény-programjuk keretében vezetett túrákon szűrik a lakosság szív-és érrendszeri kockázatait. E mellett az elmúlt években egy Innomed Medical Zrt-vel közös projektjük keretében országszerte számos intézményt, szervezetet, céget szereltek fel újraélesztő készülékkel, és a lakosság körében több mint ezer fő számára biztosítottak újraélesztés-oktatást.

Könyveink

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more A személyes és társas tényezők szerepe a rehabilitációs munkában

    A kötet középpontjában a krónikus betegséggel élők testi, lelki és szociális...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more A jungiánusok - Összehasonlító és történeti nézőpont

    Végre magyarul is olvasható a Carl Gustav Jung svájci pszichiáter követőiről elnevezett nemzetközi mozgalom,...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more Élettörténetek a pszichoterápiában

    A pszichoanalízisről  egy kliens megjegyzése alapján a kezdetektől tudjuk, hogy beszélgető kúra. Mégis, fél évszázadon keresztül...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more Kockázatbecslés és kockázatkezelés a pszichiátriában

    A pszichiátriai megbetegedések és a krízisállapotok növelhetik az öngyilkosság, az erőszakos magatartás és...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Visszhang - Lengyel Mária élete

    A kötet a magyar echokardiográfia nagy alakja, dr. Lengyel Mária emberi és hivatásbeli portréját jeleníti meg a hitves, a barátok és a...

  • learn more Alkotás és kibontakozás - A Katarzisz Komplex Művészetterápia elmélete és gyakorlata

    Aki végigolvassa ezt a könyvet, tanul belőle, dolgozik vele, egyszer...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Út Stockholmba – Tudósok és Nobel-díjak

    A kiadvány a tudományról és a tudósokról szól, valamint arról a díjról, amely már több mint száz éve a legismertebb...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more Idézetek, gondolatok az orvostudományról

    Mindnyájunk gondolatvilágának kialakításában jelentõs szerepet játszottak elõdeink, mestereink példái és tanításai, az...