Gondolatok egy szívbeteg halála kapcsán
Az orvostársadalom olyan mély morális válságban van, hogy nem tudom, kijutunk-e ebből valaha… Sajnos azt hiszem, az én életemben már nem. Dr. Lénárd Rita írása az elbocsájtott szívsebész esete nyomán a wmn.hu-n.
Szégyellem magam. Hosszú pályafutásom alatt eddig nem találkoztam ilyen elrettentő, szégyenletes nyilvános sárdobálással aktívan dolgozó, a szakmában igen elismert orvoskollégák között.
Nem lehet, nem is fogok véleményt alkotni, nem kívánok senki mellett vagy ellen szólni. Csak egy független, alapos, teljes körű feltáróvizsgálat tisztázhatja a történteket, csak ez állapíthatja meg a felelősséget. Csak egy ilyen vizsgálat segíthet abban, hogy amiben kell, változtassunk, hogy a jövőben ilyen ne fordulhasson elő.
Amiről viszont szólni szeretnék, az az orvos felelőssége, kötelessége a betegekkel és kollégáival szemben, a beteg és családja méltóságának, jogainak tiszteletben tartása.
Nem vagyok már fiatal, de ma is emlékszem, hogy milyen felemelő, rendkívüli pillanat volt az orvosi esküt társaimmal együtt hangosan elmondani….(....)
Napok óta valamiféle Mónika show-ban érzem magam. (...) Meghalt egy beteg. Gyászol a család.
Tisztelt kollégák, még egyszer leírom: Meghalt egy beteg. Gyászol a család.
Hogyan juthattatok el idáig? Hol van az az ember, aki a legfontosabb a történetben? Hova lett a beteg, az elhunyt méltósága? Hova lett a család, a gyász tiszteletben tartása? Hova lett az eskütök, a fogadalmatok?
Hogyan tehetitek meg, hogy egy halott embertársunk fölött nyilvánosan marakodtok egymással? Úgy látszik, nincs más, aki megállítana titeket, nincs orvosi kamara, így – bár nincs semmi hivatalos minőségem, csak egy ember, egy orvos vagyok – de számonkérem rajtatok mindezt.
