hirdetés

Fordulat a gyermekvállalásban

Soha nem látott mértékben emelkedik a 35 évesnél idősebb nők termékenysége Magyarországon. Tavaly rekordmélységbe zuhant a születések száma, ami idén előreláthatólag tovább csökken, kivéve az idősebb nők körét.

Ők ugyanis, különösen negyven év felett, minden eddiginél többen vállalnak gyereket – derül ki a KSH összeállításából. A születések száma először 1998-ban esett évi százezer alá. Ezt követően közel tíz éven át évi 94 és 99 ezer között ingadozott, aztán tavaly májustól váratlan és jelentős visszaesés történt. 2010-ben már csak 90 ezer gyerek született, ami a hazai statisztika történetének legalacsonyabb születésszáma. Idén októberig 65 ezer gyerek született, ami további négyszázalékos csökkenést jelent. Az okokat csak találgatni lehet: szakemberek a válsággal, a lakáshitelesek romló körülményeivel, a gyes – azóta visszaállított – három évről két évre csökkentésével magyarázzák a statisztikákat.

A legnagyobb visszaesés épp abban a korosztályban, a huszonéves nők körében következett be, amelyet egészségügyi szempontból a legalkalmasabbnak tartanak a gyerekvállalásra. Örömtelinek mondható fejlemény viszont, hogy a tizenévesen gyereket szülők aránya is számottevően csökkent. Viszont tavaly a 30-34 éves nők is kevesebb gyereket vállaltak, holott eddig éppen ez volt az a korosztály, amelyben folyamatosan emelkedett a születések száma.

Különösen feltűnő a negyvenévesnél idősebb nők termékenységének növekedése, közülük egy év alatt közel hét százalékkal többen vállalkoztak a szülésre. – A nőknek ebben a korban van utoljára esélyük teherbe esni, úgy tűnik, hogy csak ez jelent elég erős motivációt ahhoz, hogy elszánják magukat – magyarázza Kamarás Ferenc demográfus.

Matalin Dóra
a szerző cikkei

hirdetés

Könyveink

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...

  • learn more Balneoterápia és hidroterápia

    Magyarország termálforrásokban gazdag. Így számos természetes gyógytényezőt alkalmazunk a gyógyítás céljára. A balneoterápia...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Wagner: A Nibelung gyűrűje - Zene-pszichoanalitikus tanulmány

    Richard Wagner monumentális ünnepi színjátéka, A Nibelung gyűrűje a mítoszokra jellemző...

  • learn more Magyarországi várak grafikus látványtérképe

    Hazánk történelmében jelentős szerepet játszó 49 vár történetét és elhelyezkedését ismerhetik meg a vásárlók...

  • learn more Betegségek megelőzése és korai felismerése

    A könyv nagy szakmai jelentőséggel bíró kiadvány, mert egyaránt szól az átlagembernek és az egészségügy...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Motivációs interjú a klinikai gyakorlatban

    Nagyszerű könyv mind a tapasztalt szakemberek, mind a kezdő klinikusok számára. Klinikusként gyakran kerülünk olyan...

  • learn more Kockázatbecslés és kockázatkezelés a pszichiátriában

    A pszichiátriai megbetegedések és a krízisállapotok növelhetik az öngyilkosság, az erőszakos magatartás és...

  • learn more Akadémikus portrék - Ligeti Erzsébet - sejtélettan-kutató

    A könyv Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből...

  • learn more Patikai emlékek. Kerámiaedények

    A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyógyszerésztörténeti szakgyűjteményei közül nem csupán számbeli nagyságával, és szakmailag...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more Pirula a patikamanó - Maja lázas

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentetett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...