hirdetés

Fogászat helyett raktár

Nincs mindennapos használatban egy olyan épület a Heim Pál Gyermekkórház területén, amely 1,2 milliárd forint KEOP forrásból újult meg, írja az ATV.

Az építkezés 2015 nyarán kezdődött és abban az évben hivatalosan be is fejeződött, az épület azonban azóta üresen áll – mondta el az ATV Start című reggeli műsorában Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke. Helyszíni szemléjük szerint a nyílászárók rozsdásodnak, a gaz benőtte a környékét, hullik a vakolat, és nincs élet az épületben. Ezt erősítette meg a párt szóvivője, Tordai Bence egy, a helyszínen tartott sajtótájékoztatón, ahol hazugsággal vádolta meg az EMMI illetékes államtitkárát.

Rétvári Bence ugyanis írásbeli válaszában azt állította a Párbeszéd megkeresésére, hogy az épület nem áll üresen, 2016. június 25-ével a Gyermekfogászati Prevenciós- és Módszertani osztály egységei kerültek átköltöztetésre a Gyermekkórház Rottenbiller utcai Gyermekfogászati-és fogszabályozó valamint Módszertani Központjából. A kórház hosszú távú célja egy prevenciós, módszertani és oktatási központ üzemeltetése az épületben. Az államtitkár azt is elismerte, hogy az épületben jelenleg a „Műszaki Osztály és az Anyaggazdálkodási Osztály raktározási és az ahhoz kapcsolódó adminisztrációs tevékenysége folyik”, és amint az Üllői úti központi telephelyen megépítendő új épületet átadják, a Gyermek téri épületbe visszaköltözhet a gyermekfogászat.

A Heim Pál Gyermekkórház az ATV megkeresésére hivatalos kommünikét adott ki, amelyben – Rétvári Bence írásbeli válaszától némileg eltérően – azt írják, hogy az elmúlt évtizedekben semmilyen gyógyítás vagy betegellátás nem folyt az inkriminált épületben, mivel az ingatlan évek óta a kórház kisegítő műszaki épületeként üzemelt, és jelenleg is kiszolgáló műszaki feladatokat, elsősorban raktározási tevékenységet lát el.

(forrás: ATV)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more Tehetség/Talentum Jó szerencse, semmi más?

    "Jelen könyv Czeizel professzor életműve összefoglalásának is tekinthető a tehetség témakörben. A világhírű...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more Ritka betegségek, különleges kórformák a szimultán terhességtől a foltos lázig

    Szerzők jelenlegi és előző könyvei ritkán előforduló vagy különleges...

  • learn more A csodálatos csecsemő - Pszichoanalízis és határterületei

    Pető Katalin gazdag szakmai tapasztalatait összegzi most közreadott tizennyolc tanulmányában...

  • learn more Az éghajlatváltozás hatásai az emberi szervezetre

    A klimatikus tényezők emberi szervezetre gyakorolt hatásainak eredményes vizsgálata komplex tevékenységet és...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more Motivációs interjú a klinikai gyakorlatban

    Nagyszerű könyv mind a tapasztalt szakemberek, mind a kezdő klinikusok számára. Klinikusként gyakran kerülünk olyan...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more Aneszteziológia és intenzív terápia

    A jegyzet célja: megismertetni az anesztéziát és az intenzív terápiát, valamint hidat építeni az első években megszerzett...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Akadémikus portrék - Hollán Zsuzsa - orvos-hematológus

    „… tény, hogy három, Magyarországon az ötvenes években elmaradott, alapvetõen fontos szakmát...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Balneoterápia és hidroterápia

    Magyarország termálforrásokban gazdag. Így számos természetes gyógytényezőt alkalmazunk a gyógyítás céljára. A balneoterápia...

  • learn more Élettörténetek a pszichoterápiában

    A pszichoanalízisről  egy kliens megjegyzése alapján a kezdetektől tudjuk, hogy beszélgető kúra. Mégis, fél évszázadon keresztül...