hirdetés
2025. október. 05., vasárnap - Aurél.
hirdetés

"Az államtitkár gyakorlatilag hazudott"

A fideszes kórházigazgatók újrázhatnak

Úgy tűnik, nem minden 62 év körüli kórházigazgatót tart feladata ellátására alkalmatlannak az Orbán-kormány, hiszen a nemrég 61. életévét betöltött Kovács József fideszes parlamenti képviselő, az egészségügyi bizottság elnöke még egy vezetői ciklusra maradhat a gyulai kórház élén – írja a Népszava.

A lap szeint a most a közszférában általánosan alkalmazni tervezett, első körben pedig a 62. életévét betöltött kórházigazgatókat eltávolító kormányzati szándék nyilvánvalóan ellentétes az alaptörvénnyel és a nemzetközi normákkal.

A 62 éves korhatár "az aktív vezetők esetében érvényesíthető korhatár" – mondta Szócska Miklós néhány hete a Hír Tv-ben arról, miért húzták ki a közelmúltban államosított intézmények vezetésére pályázók közül azokat a kórházi főigazgatókat, akik már betöltötték a 62. életévüket, vagy annak közelében járnak. Az egészségügyi államtitkár szerint több szempont volt, amelyeket figyelembe kellett venniük, amikor a végső döntés megszületett, de végül így látták jónak, és így "a mostani igazgatói kinevezések is 62 éves korukig szólnak". Csakhogy az államtitkár gyakorlatilag hazudott, hiszen ez a szabály nem mindenkire érvényes, pontosabban a fideszes politikusokra nem alkalmazható – fogalmaz a Népszava.

A Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) március 30-án írt ki pályázatot az államosított kórházak vezetésére, az eljárás eredményét pedig július 4-én hirdették ki. Noha a hónapokkal azelőtt közzétett kiírásban nem szerepelt korhatár, az utolsó pillanatban kihúzták a nyertesek közül a 62 éves vagy annál idősebb pályázókat, és ahol jónak látták, másik pályázót hoztak ki győztesként, a meghirdetett álláshelyek egyharmadánál, azaz a 35-ből 11 esetben viszont érvénytelenítették az eljárást.

Noha a Magyar Kórházszövetség tiltakozását és értetlenségét fejezte ki az eljárás miatt, úgy tűnik, az érintettek többsége belenyugodott a diszkriminatív, és az új alaptörvénnyel, valamint nemzetközi kötelezettségvállalásainkkal is ellentétes intézkedésbe. Pedig maga az Orbán-kormány hozza helyzetbe a sértetteket, hiszen bár Szócska államtitkár szerint a 62 évet megközelítőket nem lehetett kinevezni, a július 4-i közlemény szerint a "befutók" között szerepel Kovács József.

Az így ismét a Pándy Kálmán Megyei Kórház főigazgató főorvosává megtett Kovács 1951-ben (1951.07.05.) született, 61 éves koránál pedig nehéz lenne jobban "megközelíteni" a 62-t. Vélhetően azonban a fideszes parlamenti képviselő, az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának elnöke valamiért kivétel volt a pályázati eljárásban. Ráadásul Kovács kinevezése, amennyiben Szócska Miklós szavai komolyan vehetőek lennének, csak 11 hónapra szólhatna, ám a GYEMSZI honlapján ma is fellelhető pályázati kiírás szerint az új, július közepétől már érvényes főigazgatói jogviszonya "5 éves határozott időre szól, 3 hónapos próbaidő kikötésével", közli a lap.

Biró Marianna
a szerző cikkei

(forrás: Népszava)

Könyveink

  • learn more Flow - Az áramlat. A tökéletes élmény pszichológiája - Az elme kerekei

    A Flow a tökéletes élmény pszichológiájának eredeti, legátfogóbb kifejtése....

  • learn more Delfi örökösei - Önismereti csoportok – elmélet, módszer, gyakorlat

    Végre megjelent a hetedik kiadás! Ami – néhány kisebb javítástól eltekintve – azonos...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Tehetség/Talentum Jó szerencse, semmi más?

    "Jelen könyv Czeizel professzor életműve összefoglalásának is tekinthető a tehetség témakörben. A világhírű...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more A spiritualitás pszichológiája

    Az elmúlt években a „spiritualitás” fogalma elképesztő karriert futott be mind elterjedését, mind jelentésének bővülését tekintve...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more 59 másodperc - Egy kis ésszel sokra mész

    Mitől válik kreatívabbá az, aki cserepes növényt tart az asztalán? Miért nagyobb az esélye, hogy visszakapjuk elveszetett...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more Wagner: A Nibelung gyűrűje - Zene-pszichoanalitikus tanulmány

    Richard Wagner monumentális ünnepi színjátéka, A Nibelung gyűrűje a mítoszokra jellemző...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more Rurik Imre (monográfia) FÉRFIGYÓGYÁSZAT

    A monográfia a férfiak szomatikus, mentális és szociológiai sajátosságait taglalja, amelyek a "férfiléthez" köthetők,...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...