hirdetés
2024. december. 21., szombat - Tamás.

Felmondott az ajkai kórház főigazgatója

Azonnali hatállyal visszaadta főigazgatói megbízatását dr. Nagy Zoltán, az ajkai Magyar Imre Kórház főigazgatója, közli a Weborvos.

Nagy Zoltán az ajkaiszo.hu nak megerősítette az információt. „A hír igaz. A felmondásomat azonnali hatállyal nyújtottam be, indoklás nélkül, egyéni elhatározás alapján. Orvosként, tudásommal, továbbra is az ajkai lakosokat kívánom szolgálni.”

Mint a lapot idézve a Weborvos írja: régóta tartja napirenden a kormány és minden lehetséges fórumon szóba hozza, hogy folyamatos az egészségügyi dolgozók béremelése, tehát mindent megtesz ezen a téren az egészségügy működésének stabilizálásáért. Legutóbb a már hónapok óta emlegetett, március 1-jétől esedékes szakdolgozói bérek „17-23 százalékos” emelése szolgált érvként az elégedetlenkedők leszerelésére.

Eljött azonban az igazság pillanata, amikor a látványos bejelentéseket aprópénzre kellett váltani és az emberek kézhez kapták „megemelt” fizetésüket. Pontosabban, a pótlékok megvonása miatt többen vannak, akik nem hogy nem kaptak emelést, de egyszerűen kevesebbet kaptak kézhez, mint a korábbi fizetésük volt, vagy mint amire titkon számítottak.

(forrás: ajkaiszo.hu, WebOrvos)

Könyveink