hirdetés

Fejlesztések az idegsebészeten és a Heim Pál kórházban

Három és fél milliárdos eszköz- és műszerfejlesztéssel gazdagodott az Amerikai úti idegsebészet. Gyarapodott a Heim Pál kórház is.

A miniszter sajtótájékoztatón elmondta: a pszichiátriai, neurológiai megbetegedésekben magyarok tömegei "nyomorodnak el", ezen segít a mentálhigiéniás program. Az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) volt talán Európában az egyetlen olyan intézmény, amely az idegrendszer minden funkciójával foglalkozott. Az OPNI-t azonban 2010 előtti megszüntették. Helyettesítésére törekszik a jelenlegi egészségügyi kormányzat a meglévő intézmények, az Amerikai úti Országos Mentális, Idegsebészeti és Ideggyógyászati Intézet és a Nyírő Gyula Kórház fejlesztésével.

Az Amerikai úti intézet 3,5 milliárdos eszköz- és műszerfejlesztésben részesült, jelezte Kásler Miklós. Elmondta azt is: a vidéki egészségügy 500 milliárdos fejlesztése után 2017-től az Egészséges Budapestért Program keretében a központi régióban élő 4 millió ember egészségügyi ellátásának fejlesztésére fordítanak 700 milliárd forintot, ennek részeként 54 milliárd forintból 32 járóbeteg-szakrendelőt újítanak fel, ebből 12 már befejeződött.

Erőss Loránd idegsebész, az Országos Mentális, Idegsebészeti és Ideggyógyászati Intézet főigazgatója a sajtótájékoztatón köszönetet mondott a kormánynak az intézmény fejlesztéséért. Megjegyezte, az intézet feladata az innováció is, az idegrendszer-kutatás és -gyógyítás új módszereinek kidolgozása, például a robotsebészet területén. Az intézmény fejlesztése pedig nem áll le: az új eszközök, műszerek mellett új műtőblokk és energiarendszer is létesül.

Másfél milliárd forint értékben bővítette gyógyászati és informatikai eszközeit, több száz új műszerrel gyarapodott a Heim Pál kórház, mondta az emberi erőforrások minisztere hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten. Kásler Miklós hangsúlyozta: kulcskérdés Európa legnagyobb gyermekkórházának, a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetnek a fejlesztése.

A kormány 2010 óta törekszik a magyar emberek, családok, a nemzet jövőjének jobbítására, fogalmazott. Ennek részeként folyamatosan fejlesztik a gyermeksürgősségi ellátórendszert és meghonosítják a gyermeklélektani ellátórendszert.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata

    A HGYE és a PharmaMedia gondozásában készült "Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata orvosi kézikönyv" egyedülálló ezen...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more A bántalmazott test - A trauma-munka szomato-pszichoterápiás megközelítése

    A könyv arra keresi a választ, hogy miképpen lehet a fizikai bántalmazás okozta...

  • learn more Arcok és harcok. Interjúk és töprengők a LAM-ból

    A könyvben összegyűjtött interjúkban az orvosi hivatás, a gyógyítás, a kutatás és oktatás nagyjai vallanak...

  • learn more A jungiánusok - Összehasonlító és történeti nézőpont

    Végre magyarul is olvasható a Carl Gustav Jung svájci pszichiáter követőiről elnevezett nemzetközi mozgalom,...

  • learn more Betegségek megelőzése és korai felismerése

    A könyv nagy szakmai jelentőséggel bíró kiadvány, mert egyaránt szól az átlagembernek és az egészségügy...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more Akadémikus portrék - Ferge Zsuzsa - szociológus

    Ferge Zsuzsa akadémikus, szociológus, egyetemi tanár. Kezdetben statisztikusként dolgozott. Szociológusként...

  • learn more Az orvoslás joga - kommentár a gyakorlat számára

    Hiánypótló orvosi jogi kézikönyv. Sorra veszi az orvosi jogviszonyt, ennek alanyait, az orvosi tevékenységek...

  • learn more The Avian Pineal Gland - a Model of the Biological Clock

    Although cyclicism of some biological events was evident for thousands of years, the importance of the fourth...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Pszichiátriai gondozási kézikönyv

    A könyv a krónikus pszichiátriai betegségek hosszú távú, akár évtizedekig tartó ambuláns ellátási formáját mutatja be. Ez a...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...