hirdetés

Falus Ferenc örülne, ha már leváltották volna

Az országos tisztifőorvos maga rendelte meg a selyemzsinórt. Falus Ferenc a Klubrádió Reggeli gyors című műsorában elmondta: levélben jelezte a szakminiszternek, hogy több elhúzódó ügy van az ÁNTSZ-nél, melyek a kormányváltás miatt váratnak magukra. Hangsúlyozta: a szervezet működőképességét fenn kell tartani és azoknak a kérdéseknek a kapcsán, melyekben sürgős döntést kell hozni, legalább konzultálnia kellett volna az egészségügyi vezetésnek, ám ez nem történt meg.

Példaként említette, hogy nincs a szervezetnek gazdasági igazgatója, illetve több pályáztatnak is el kellene indulnia. Falus Ferencnek ebből az derült ki, hogy nem ő az, akivel ezeket a problémákat meg kívánnák oldani. A szervezet érdeke pedig az, aki megfelelően tud kommunikálni a minisztérium vezetésével.
Falus Ferenc múlt csütörtökön egy fővárosi MSZP-s kampányrendezvényen lépett fel. Az országos tiszti főorvossal és Horváth Csabával, az MSZP budapesti elnökével együtt indult harcba egy óbudai utcában a parlagfű ellen az ifjú szocialista kommandó. Az ÁNTSZ vezetője nem tartja összeférhetetlennek független köztisztviselői posztjával a szocialista főpolgármester-jelölttel közös akciót.
„Azt gondolom, hogy én nem vele kampányolok, ha más hívott volna, akkor is eljöttem volna” – mondta Falus Ferenc.
Az országos tisztifőorvos legutóbb az új influenza elleni kampány botrányos megszervezése miatt kapott az orvosoktól és a betegektől is kritikát. Az ÁNTSZ vezetője azonban nem tudja még, hogy meddig folytathatja tevékenységét. Falus Ferenc úgy fogalmazott: „tulajdonképpen örülnék, ha már leváltottak volna. Ha meg nem váltanak le, akkor mondják meg. Hozzátette: „az eltelt több mint egy hónapban ilyen jellegű beszélgetésre még nem került sor”.
Az egészségügyet is felügyelő nemzeti erőforrás miniszter mielőbb döntést ígér. Réthelyi Miklós a hírTV-nek azt mondta: a vezetőváltás az ÁNTSZ-nél napokon belül bekövetkezik, de az új vezető személyéről egyelőre nem kívánt nyilatkozni.
Falus Ferencet 2007. február 1-jén nevezte ki az ÁNTSZ élére Molnár Lajos liberális egészségügyi miniszter. Az országos tisztifőorvosi posztot – megszakítás nélkül – Horváth Ágnes és Székely Tamás miniszterek alatt is betöltötte.

Példaként említette, hogy nincs a szervezetnek gazdasági igazgatója, illetve több pályáztatnak is el kellene indulnia. Falus Ferencnek ebből az derült ki, hogy nem ő az, akivel ezeket a problémákat meg kívánnák oldani. A szervezet érdeke pedig az, hogy olyan vezetője legyen, aki megfelelően tud kommunikálni a minisztérium vezetésével.

Falus Ferenc múlt csütörtökön egy fővárosi MSZP-s kampányrendezvényen lépett fel. Az országos tisztifőorvos Horváth Csabával, az MSZP budapesti elnökével együtt indult harcba egy óbudai utcában a parlagfű ellen. Az ÁNTSZ vezetője nem tartja összeférhetetlennek független köztisztviselői posztjával a szocialista főpolgármester-jelölttel közös akciót.

„Azt gondolom, hogy én nem vele kampányolok, ha más hívott volna, akkor is eljöttem volna” – mondta Falus Ferenc.

Az országos tisztifőorvos legutóbb az új influenza elleni kampány botrányos megszervezése miatt kapott az orvosoktól és a betegektől is kritikát. Az ÁNTSZ vezetője azonban nem tudja még, hogy meddig folytathatja tevékenységét. Falus Ferenc úgy fogalmazott: „tulajdonképpen örülnék, ha már leváltottak volna. Ha meg nem váltanak le, akkor mondják meg”. Hozzátette: „az eltelt több mint egy hónapban ilyen jellegű beszélgetésre még nem került sor”.

Az egészségügyet is felügyelő nemzeti erőforrás miniszter mielőbb döntést ígér. Réthelyi Miklós a hírTV-nek azt mondta: a vezetőváltás az ÁNTSZ-nél napokon belül bekövetkezik, de az új vezető személyéről egyelőre nem kívánt nyilatkozni.

Falus Ferencet 2007. február 1-jén nevezte ki az ÁNTSZ élére Molnár Lajos liberális egészségügyi miniszter. Az országos tisztifőorvosi posztot – megszakítás nélkül – Horváth Ágnes és Székely Tamás miniszterek alatt is betöltötte.

(forrás: Hír TV, Klubrádió)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata

    A HGYE és a PharmaMedia gondozásában készült "Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata orvosi kézikönyv" egyedülálló ezen...

  • learn more A gyógyszerészet kialakulása és fejlődése

    A könyv átfogó képet nyújt a gyógyszerészet kialakulásáról és fejlődéséről az őskortól napjainkig. A szerző...

  • learn more Mit (t)egyek, hogy lefogyjak? - Patika Magazin könyvek

    A könyv segítségével nem lehet néhány hét alatt hatalmas túlsúlytól megszabadulni, azt sem ígéri, hogy...

  • learn more Gyakorlati útmutató a női változókor időszakához

    Annyit biztosan mondhatunk, hogy a változókori panaszok kezelése legtöbbször indokolt és ugyanakkor sokrétű – a...

  • learn more S. O. S. Cukor! – Párbeszéd a diabéteszről

    Hiánypótló kötet betegeknek, hozzátartozóknak és orvosoknak a Magyar Diabetes Társaság ajánlásával  Hogyan fogadja el...

  • learn more Manuale Pharmaceuticum Novum - második bővített kiadás

    A magisztrális gyógyszerkészítés a gyógyszerészek egyik meghatározó egyedi és kizárólagos...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Pirula a patikamanó - Maja lázas

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentetett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more Akadémikus portrék - Ferge Zsuzsa - szociológus

    Ferge Zsuzsa akadémikus, szociológus, egyetemi tanár. Kezdetben statisztikusként dolgozott. Szociológusként...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Az orvoslás joga - kommentár a gyakorlat számára

    Hiánypótló orvosi jogi kézikönyv. Sorra veszi az orvosi jogviszonyt, ennek alanyait, az orvosi tevékenységek...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...