Ezért kell kétszer fizetnünk a gyógyulásért

Részletek a műsorból: 

Svéd Tamás: Az emberek időt vásárolnak a magánegészségügyben: egyrészről azt az időt, amivel kevesebbet kell várni egy magánszolgálatónál vizsgálatra vagy műtétre; másrészről az orvos és az ellátószemélyzet idejét. Hogy ne 10 perc jusson rájuk, és kapják meg azt az információt, amit a közellátásban – sajnáljuk, de ez van – nagyon sokszor nincs lehetőség elmondani. 

Sinkó Eszter: Keveset költünk egészségügyre, nem érdemes ezen sokat lamentálni. Ha a kormány nem hajlandó több pénzt beletölteni az ellátásba, akkor az állampolgároknak át kell menniük a magánegészségügybe. 

Miért alakult ez így? 

Sinkó Eszter: Lehet, hogy kicsit modortalannak fog tartani a főtitkár úr, de 2020 őszén a kamara bejelentett egy jelentős igényt az orvosi bérek emelésére, a miniszterelnök pedig azt mondta: csont nélkül megadom. Az osztrák fizetéseknek durván ötven százalékára emelték az orvosi béreket. Korábban jeleztem: attól, hogy az orvosok többet fognak keresni, nem biztos, hogy jobb lesz a betegeknek. Ám azzal senki sem számolt, hogy a rendszer működése rosszabbá válik.

Svéd Tamás: Kevesebbet költünk GDP-arányosan egészségügyre, mint 2010-ben, ebből nagyobb rész megy bérre, és kisebb a lakosság ellátására. Önmagában következik ebből, hogy rosszabb lett az ellátás. 

Sinkó Eszter: A paraszolvencia lehet, hogy az orvosok kisebb részét érintette, de láthatóan az egész rendszert komoly pörgésre késztette. Tavaly 92 százalékos volt az egészségügy teljesítménye a 2019-es, utolsó covid ellőtti évhez viszonyítva. Hiányzik a teljesítményelem a bérezésnél.

Svéd Tamás: Hogyan nézne ez ki a baleseti sebészeten vagy a mentőknél? Üssek el valakit, hogy teljesíthessek? Vagy azt fizetik ki, hogy várakozzak 24 órán keresztül, és akkor segítsek, ha baj van? 

Sinkó Eszter: A szülészeti eseményeknél például egészen drasztikus elmozdulás történt a közkórházaktól a magánellátás irányába, mert nem lehet orvost választani. A kormány emiatt nem fog sírva fakadni, hanem azt mondja: ki tudtátok fizetni, megkaptátok azt ellátást, amire számítottatok, köszönjük szépen.

Svéd Tamás: Fogós kérdés, mennyire fontos az egészségügy a lakosság és a politika számára. Mi azon dolgozunk, hogy fontos legyen, de jelenleg az látszik, hogy nem prioritás. 

Sinkó Eszter: Betettek 300 milliárdot, és döbbenten tapasztalták, hogy nem jobb lett, hanem rosszabb. Hogyan győzöd meg őket, hogy tegyenek bele még többet? 

A magánegészségügyben már a bejáratnál köszönnek, végig kedvesek. Az állami egészségügyben viszont gyakori panasz az udvariatlanság, hogy azt éreztetik: miért jött ide? Hova tűnik az orvosok jólneveltsége az állami rendszerben? 

Sinkó Eszter: Tamás válaszoljon erre.

Svéd Tamás: Őszintén remélem, hogy nem viselkedem másként a magán- és az állami kórházban, de megértem azokat a kollégákat, akik nem mosolyogva és jobbra-balra szemkontaktust felvéve mennek végig a folyosón. Hiszen akkor azok a betegek, akik frusztráltan keresik a helyüket a rendszerben, meglátják benne a reményt, és megszólítják. A magánegészségügy számára az jelenti a jó ellátást, ha a beteg elégedett, ezt megosztja másokkal, visszajön vagy küld mást is. Az állami egészségügyben ez nincs így. 

Sinkó Eszter: Pénzhiány és körülmények. Méltatlanul irányul a fókusz az orvosokra.

Svéd Tamás: Nem akarjuk letagadni, hogy vannak hibák. Az a kérdés: ma az egy kórházigazgató szemében az a jó orvos, akinek neve van, a betegek keresik, felpörgeti az ellátást, és még több veszteséget termel a kórháznak? Vagy az, aki megteszi a kötelező minimumot, és békésen meghúzza magát.

Lopjunk ötleteket a magánellátástól. Mit lehetne eltanulni tőlük, hogy jobb legyen az állami, és ne kelljen annyit zsebből fizetni?

Sinkó Eszter: Az első, hogy amikor a beteg betelefonál, felveszik a telefont. A másik: megkímélik az orvos idejét. 

Svéd Tamás: Egy nyugati kórházban nem én hívnám végig az összes többi osztályt, és telefonálnék akár naponta négyszer, amíg találok valakit, aki felveszi a telefont és átveszi a beteget. 

Sinkó Eszter: Mert az ellátást úgy szervezik, hogy minél több beteg bekerüljön, nálunk viszont a kórházigazgatók nem akarják pörgetni a rendszert, hiszen a gyógyításon veszteség keletkezik.