hirdetés

Ez a baj a hazai magánorvosi ellátással – országos felmérés

Egyre több magyar érzi úgy, hogy a magánegészségügyi ellátás költségét már nem engedheti meg magának, ráadásul a szolgáltatás ár-érték aránya is romlik – ez is kiderül egy új, országos kutatás eredményeiből.

A magánegészségügy egyre többek szerint túl drága, de még mindig vonzó 

Továbbra is kedvezően ítélik meg a magyarok a magánegészségügyi ellátást, ugyanakkor egyre többen érzik úgy, hogy költségét már nem engedhetik meg maguknak. A magánrendelések legfőbb előnye változatlanul a gyors hozzáférés, de az árak emelkedése egyre inkább hatással van a páciensek döntéseire – a többi között ez derül ki a Prémium Egészségpénztár ideiországos, reprezentatív kutatásából*, amely immár negyedik alkalommal vizsgálta a szakorvosi ellátásokkal kapcsolatos lakossági véleményeket. 

A kutatás adatai alapján idén is meghatározták a hazai szakorvosi ellátást igénybe vevők elégedettségét és tapasztalatait mérő, reprezentatív mutatószámot, a Prémium Járóbetegellátás Minőségi Indexet (PJMI). Ez a magán és az állami egészségügy összesített teljesítményére – a rendszerbe való bekerülésre és a kapott szolgáltatásra – vonatkozóan 70 pont lett a százpontos skálán. Ezen belül a magánellátások megítélése lényegesen kedvezőbb: 82 pont. A betegek számára a magánszektor legnagyobb vonzereje továbbra is a gyors és kiszámítható hozzáférés. 

A magánegészségügy jobb, de drága

A magánellátás költségeit illetően ugyanakkor igen kritikusak a válaszadók: 69 százalékuk vélte úgy, hogy romlott a magánellátások ár-érték aránya az előző évhez képest. Ez arra utal, hogy a betegek érzékelik az áremelkedést, és a kiadásokat sokallják a szolgáltatás színvonalához képest. 

A páciensek nemcsak az ár-érték arány romlását érzékelik, de a költségek szintje is egyre többek számára jelent nagy terhet. Ezt jól mutatja, hogy míg 2022-ben a magánorvoshoz fordulók csupán ötöde tartotta túl drágának a kezelést, addig legutóbb már 36 százalékuk nyilatkozott így – vagyis arányuk közel megduplázódott. Emiatt összességében többen is voltak azok, akik ritkábban vették igénybe a magánellátást (a megkérdezettek 17%-a), mint akik gyakrabban fordultak a fizetős egészségügyi szolgáltatásokhoz (12%). 

Inkább a fiatalok választják a magánrendelést

A kutatás szerint tavaly a betegek több mint fele (55%) vett igénybe valamilyen magánszakorvosi ellátást. Ezt az életkor jelentős mértékben befolyásolja: a 18–29 évesek 82 százaléka volt legalább egyszer magánrendelésen, míg a 60 év felettiek körében ez az arány mindössze 37 százalék.

A legutóbbi szakorvosi vizit alkalmával a megkérdezettek egyötöde választotta a magánszektort. Az életkori különbségek itt még markánsabbak: míg 2024-ben a 18–29 évesek 39 százaléka, addig 2025-ben már közel minden második fiatal (49%) magánrendelőben járt legutóbb. Az ellátások derékhadát kitevő 60 év feletti korosztály esetében ugyanakkor ez az arány 2025-re az előző év 11 százalékáról 9 százalékra csökkent. 

Értékeljük a gyorsaságot

A foglalás során kapott időpontokat a megkérdezettek többsége mindkét szektorban megfelelőnek tartja (62%), de különösen azok, akik magánellátásban jelentek meg (74%). A magánrendelés egyik legfontosabb előnye továbbra is a gyors hozzáférés: az itt megjelenők körében mindössze minden tizedik beteg kapott olyan késői időpontot, amelyet már nem fogadott el.

A rendelőben tapasztalható várakozási idő szintén meghatározó tényező a betegek elégedettségében. A magánrendelésen részt vevők 58 százaléka szinte azonnal bejut az orvoshoz, és 94 százalékuknak legfeljebb fél órát kell várakoznia. Az elvárások is magasak: a magánellátást igénybe vevők 43 százaléka szerint időpont esetén öt percen belül be kellene jutni a rendelésre. A kutatás eredményei alapján a magánorvosi szolgáltatók ezt az elvárást a betegek tapasztalatai szerint nagyrészt teljesíteni tudják. 

Az Egyensúly Intézet Magyarország 2030 címmel a magyar egészségügy jövőjéről szóló október 8-ai konferenciáján dr. Váradi Péter, a Prémium Egészségpénztár vezető stratégiai tanácsadója foglalta össze az idei Prémium Index kutatás eredményeit. A konferencián szóba került a köz- és magánellátás szerepe is a hozzáférhetőbb, kiszámíthatóbb és igazságosabb egészségügyi rendszer kialakításában.

„Kutatásunk megmutatja, hogy a magánegészségügy vonzereje leginkább a könnyebb és gyorsabb hozzáférés, de ennek költségét a magyarok egyre kevésbé tudják megengedni maguknak. Ugyanakkor sokan még mindig nem tudják, hogy az egészségügyi kiadások egyensúlyban tartásának, csökkentésének módja az egészségpénztári megtakarítás, hiszen segítségével akár évi 150 ezer Ft-ot is visszaigényelhetünk egészségügyi kiadásaink után. Így jelentősen le tudjuk faragni a magánorvosi ellátás költségeit is, ha szeretnénk” – mondta Váradi Péter.

 


* Az online kérdőíves felméréssel elvégzett kutatás célcsoportja a felnőtt lakosságnak azon része, amely a válaszadást megelőző hónapokban részesült valamilyen szakorvosi ellátásban. A mintanagyság 1000 fő, a megkérdezettek a fontosabb társadalmi-demográfiai jellemzők alapján az érintett betegkört reprezentálják.

(forrás: noguchi.hu)
hirdetés

Könyveink