Évtizedes dilemmát kell feloldani

(...) Korábban említette, fontos, hogy a kezelések ne tolódjanak túlzottan a kórházak felé. Ennek érdekében, ahogy mondta, fejlesztik a járóbeteg-ellátókat. Pusztán ettől helyükre kerülnek majd a hangsúlyok?

– Nyilvánvalóan más szemmel nézem az egészségügyet, mint a kritikusaink. Az elmúlt hét év azért volt izgalmas, mert sikerrel kezeltük az ágazatban fennálló krízishelyzetet. Erre fontos példa, hogy 2010-ben még növekedett, mára viszont csökkenő tendenciát mutat az orvoselvándorlás mértéke. Nyolc-tíz éve még kivonták a forrásokat az egészségügyből, mára növekszik a terület finanszírozása. Sőt javul a helyzet a várólistákon is, amelyek évről évre rövidülnek. Az elmúlt hét évben sikerült megfordítani a nagyon makacs trendeket. Ennek ellenére nem állítom, hogy minden rendben lenne az egészségügyben. Sikerült kezelni egy nehéz szituációt, így most tovább kell lépni egyet előre. El kellene érni, hogy a lakosság is érezze a fejlődést. Ma az ágazat teljesítményalapú finanszírozás mentén működik, amit a minőségi ellátás ösztönzése felé kell fordítani. Tavaly erre tettünk egy próbát, nem tudtuk, hogy beválik-e. Annyi történt, hogy az egynapos sebészeti kezeléseket finanszírozásikorlát-mentessé tettük, illetve kevéssel ugyan, de megemeltük a finanszírozási szorzót, ami annyit jelent, hogy jobban megéri a kórháznak hamarabb ellátni a beteget, nem pedig befektetni. Ez olyannyira jól sikerült, hogy az egynapos sebészeti ellátások száma 2010-hez képest megduplázódott, és azt mutatja, hogy apró ösztönzőkkel is lehet nagy változásokat elérni. Részben egyébként ennek köszönhető az is, hogy csökkent a kórházi fertőzések száma, hiszen kevesebb időt töltenek bent a betegek az intézményekben.

– Az egyik közelmúltban rendezett konferencián azt mondta, rengeteg előrelépés történt az ágazatban, csak ezt a betegek nem érzékelik. Hogy értette?

– Beszéltünk arról, hogy megfordultak rossz tendenciák. Emellett szeretnénk azt is elérni, hogy az egészségügyben dolgozók annyi pénzt keressenek, amennyiből biztosítani tudják saját jövőjüket és a családjukét. Ehhez ki kell tisztítani a jelenlegi kusza rendszereket, hiszen a bérek emelkedése önmagában nem oldja meg a problémát. Ezen a ponton viszont felvetődik a kérdés: ha az állami ellátás tökéletesen működne, lenne-e piacuk a magánszolgáltatóknak? Fizetne-e bárki külön olyan szolgáltatásért, amelyet a társadalombiztosításáért is megkap? Nyilvánva­lóan nem. Ebből viszont az következik, hogyha valakinek fontos, hogy működjön a magánrendelője, akkor érdekében áll-e, hogy rendben legyen az állami szektor. Ennek a helyzetnek a feloldása nem egyszerű. A következő években ezt a dilemmát kell megoldani. Ha valaki belegondol ebbe a paradox helyzetbe, rájön, hogy akárki is lesz kormányon a következő években, ezzel meg kell küzdenie.

– Mi a stratégiája?

– Az elődeimhez képest olyan szempontból szerencsés helyzetben vagyok, hogy bővülő források mentén tudok dolgozni. Bárki bármit mond, jövőre hatszázmilliárd forinttal lesz több az Egészségügyi Alapban, mint 2010-ben. A nehézség az, hogy az évek alatt kialakult szokásokat és viszonyokat kell átrendeznünk az ágazatban. Kezdeményezéseink már voltak és jelenleg is folynak. Ilyen az EESZT, azaz az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási tér is, amelyet 2017. november 1-jétől az állami, 2018. november 1-jétől pedig a magánszolgáltatónak is kötelezően használnia kell a beteg érdekében. Ezzel tisztul a kép arról is, hogy mi folyik a magán-, és mi a közellátásban. A rendszer egyébként továbbfejlesztés alatt áll, ennek része a járóbeteg-ellátás előjegyzésének megreformálása. Ez kicsiben már megvalósult Debrecenben, így ott a betegek időpontra jönnek, és a háromnegyedük legfeljebb tizennyolc percet tölt a rendelőben. Erre az érzetre szükségük van az embereknek, vagyis, hogy nem kell vár­niuk heteket, hónapokat, hanem a megbeszélt időpontban az orvos csak velük foglalkozik. Akkor elégedetlen a beteg, ha nem érzi ezt a törődést, a gondoskodást, márpedig a szolgáltatók többségénél ez a helyzet. (...)

A teljes interjú