hirdetés
2025. augusztus. 18., hétfő - Ilona.
hirdetés

Évekre bezár a Gellért

Október 1-jén évekre bezárja kapuit a budapesti Gellért Gyógyfürdő; legalább három évig nem látogathatjuk, írta a Termál Online.

A bezárás hátterében a Gellért Szállóval közös statikai problémák állnak, amelyek azonnali beavatkozást kívánnak meg – a komplexumot utoljára az 1970-es években renoválták, közli a lap nyomán a 24.hu azt is jelezve: az újabb felújítás gondolata már 2021-ben felmerült, amikor a szállodát az Indotek Group vásárolta meg, és a közös műszaki rendszerek miatt megkezdték a fürdő és a hotel összehangolt rekonstrukciójának tervezését. Bár ekkor még 2022-es bezárást jósoltak, az időpontot többször is elhalasztották.

2022-ben a BDPST Group-hoz került az ingatlan, 2023-ban pedig még az is felmerült, hogy a fürdőt a felújítás alatt is nyitva tartják majd. A végső döntés idén született meg: a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. üzleti terve már nem számolt a fürdő 2025 végi működésével.

A szálloda által benyújtott statikai szakvélemény szerint a fürdő feladó gépháza életveszélyes állapotban van, így a bontási és megerősítési munkák csak a fürdő technológiájának teljes leállításával végezhetők el.

(forrás: Termál Online, 24.hu)

Könyveink