hirdetés

Északon tömbösítik az egészségbiztosítókat

Svatopluk Nemecek, cseh egészségügyi miniszter jelezte, hogy mérlegeli az állam által ellenőrzött három egészségbiztosító összevonását.

A miniszter szerint ez egy logikus változat. "Előbb azonban meg kell vizsgálni az összes egészségbiztosító működését és helyzetét" - jelentette ki Nemecek a közszolgálati televízió egyik vitaműsorában. Úgy véli, hogy a kérdés az év végéig eldőlhet.

Amennyiben összevonnák az Általános Egészségbiztosítót (VZP), a Belügyminisztérium Egészségbiztosítóját és a Katonai Egészségbiztosítót, akkor az új biztosítónak mintegy 8 millió ügyfele lenne, ami a csehországi biztosítottak több mint 75 százaléka. Az új egészségbiztosító az elképzelések szerint 2016-ban kezdene el működni. Évi forgalma mintegy 181 milliárd korona lenne. A ma működő nyolc egészségbiztosító éves forgalma mintegy 240 milliárd korona.

A három érintett biztosító egyelőre nem nyilatkozott. A többi biztosító azonban jelezte, hogy ez a folyamat az egészségbiztosítás terén meglévő konkurencia megszűnéséhez vezethet.  Hasonlóan érvel a jobboldali ellenzék is. A közszolgálati televízió azonban emlékeztetett: az egészségbiztosítók számának csökkentése a tavaly megbukott Petr Necas kormány programjában is szerepelt, akkor az állam ezen 70 millió koronát takarított volna meg.

Csehországban jelenleg több egészségbiztosítós rendszer van érvényben. A kilencvenes évek közepén létrejött majdnem negyven egészségbiztosítóból azonban mára csak nyolc maradt meg a piacon. A legnagyobb az állam által felügyelt VZP, amelyhez a biztosítottak több mint 60 százaléka tartozik.

Szlovákiában már 2012 őszén jóváhagyta az egy egészségbiztosítós modell bevezetésének tervét Robert Fico kabinetje, az egészségbiztosítási rendszerbe befolyó források hatékonyabb kihasználására hivatkozva. Annak alapján Szlovákiában megszűnne az 1993-ban bevezetett több biztosítós egészségügy biztosítási rendszer és azt az egy - állami kézben lévő - egészségbiztosítós modell váltaná fel. Az átállás azonban az anyagiak hiánya miatt késik.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Wagner: A Nibelung gyűrűje - Zene-pszichoanalitikus tanulmány

    Richard Wagner monumentális ünnepi színjátéka, A Nibelung gyűrűje a mítoszokra jellemző...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Mitől tudomány a pszichológia? - A tudományos és statisztikai következtetés alapjai

    Mitől tudomány a pszichológia? Milyen logika húzódik meg a...

  • learn more Pirula a patikamanó - Maja lázas

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentetett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more Manuale Pharmaceuticum Novum - második bővített kiadás

    A magisztrális gyógyszerkészítés a gyógyszerészek egyik meghatározó egyedi és kizárólagos...

  • learn more Út Stockholmba – Tudósok és Nobel-díjak

    A kiadvány a tudományról és a tudósokról szól, valamint arról a díjról, amely már több mint száz éve a legismertebb...

  • learn more Száz kémiai mítosz. Tévhitek, félreértések, magyarázatok

    Tudásunk nem jelentéktelen hányadát képezik a különböző tévhitek. Ezek olyan tudományosan nem...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more A szociális agy kultúrtörténete

    E kultúrtörténeti kötet a kezdetektől egészen máig feltárja az emberi agy fejlődését, bemutatva azt is, hogyan alakított ki...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Idézetek, gondolatok az orvostudományról

    Mindnyájunk gondolatvilágának kialakításában jelentõs szerepet játszottak elõdeink, mestereink példái és tanításai, az...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...