Erőtlen a magyar egészségügyi humánerőforrás

Szócska Miklós szerint több kutatás is kimutatta: az egészségügyben dolgozók más szakmák képviselőinél előbb halnak meg, az ellátás fenntartása az utolsó erőforrásaikat emészti fel. A csekély létszám miatti fokozott terhelés a maradók egyre gyorsabb és nagyobb fokú kiégését idézi elő, hiszen az elvárások és a felelősség változatlan.
Füstös Márta, az Ápolásvezetési és Szakdolgozói Oktatási Iroda képviseletében azt jósolta, hamarosan csak képzetlen segédápolók maradnak a pályán, szakápoló, gyógytornász, szakasszisztens nem, azonban így nem egészségügyi, csak szociális ellátás biztosítható.
Az előadók egyetértettek abban, hogy a helyzet súlyossága miatt válságmenedzselésre van szükség. Varga Ferenc, a Magyar Kórházszövetség elnöke elmondta, a szövetség 2005-ös felmérése szerint, amelyet 100 kórház adataiból állítottak össze, hazánkban 2500 szakorvos hiányzik az ellátásból. Az orvosi és a szakdolgozói létszám egyaránt alacsony, a probléma együttes kezelést kíván. Hangsúlyozta: a helyzet olyan súlyos, hogy már a kórházi minimumfeltételek biztosítása is veszélybe került, holott az ÁNTSZ csak ezek teljesítése esetén ad az adott kórháznak működési engedélyt.
Az uniós normatívák, amelyek foglalkoztatási korlátot állítanak, tovább súlyosbítják a helyzetet. Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) elnöke hozzátette: ő korábban azt gondolta, a szakmai minimumfeltételek módosítása segíthet, de ma már végletesen kevés az ember, 6-8 ezer szakdolgozó hiányzik, így a minimumfeltételek aligha teljesülhetnek. És a helyzet csak romlik: 2000 óta 40 százalékkal csökkent az iskolából kikerülő ápolók száma, tavaly csak négyszázan végeztek. A helyzet abszurditását az is fokozza, hogy fele annyi ápoló képeznek, mint orvost. Vízvári László, az Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézet (ETI) igazgatója ehhez hozzáfűzte: a rendszerben megjelenő mentőápolók száma is rendkívül kevés, évente csupán 2-300-an kezdenek, és a betegszállítók 98 százalékának nincs szakképzettsége.
Varga Ferenc összefoglalóan elmondta: a gondok négy tényezőre vezethetők vissza. Bár a társadalom öregszik és egyre több az ápolásra szoruló, az ápolók korösszetétele is romlik. Hamarosan robbanni fog a demográfiai bomba, hiszen például a 6400 háziorvos 20 százaléka már túl van a nyugdíjkorhatáron. Ebből a szempontból az unióban máshol sem jobb a helyzet; a gazdagabb országokban az etikus munkaerő-toborzást kéne kifejleszteni és elterjeszteni, hogy ne Ukrajna, Afrika, India ápolóit „rabolják el”. De az elmúlt négy évben Lengyelország is elvesztette aneszteziológusainak 19 százalékát a nyugatra történő migráció miatt.
A második tényező a képzés gondja, a szakképzés hosszú, rigid, elidegenítő – és az EMK kutatásai szerint a szakmai fejlődést a hierarchia korlátok között tartja –, nincs a szakdolgozókat segítő kiterjedt ösztöndíjrendszer. A Magyarországról történő elvándorlás is súlyos mértékű, ugyanakkor ma már nem érkeznek a határon túli magyar területekről egészségügyi dolgozók. Rövid és hosszú távú megoldások kidolgozására egyaránt szükség van, folytatta a kórházszövetség elnöke. Meg kell próbálkozni az orvoslátogatók visszacsábításával, ők legalább ezer fős lehetőséget jelentenek, és eddig semmilyen segítséget, ösztönzést nem dolgoztak ki ennek érdekében. A pályaelhagyók száma néhány száz körüli, számukra is létre kéne hozni egy „visszaképzési rendszert”. Azoknak az útját is meg lehetne könnyíteni, akik külföldön nem találták meg a számításaikat. A nem klinikai területeken pedig az orvoshiányt fizikusokkal, biológusokkal, vegyészekkel lehetne enyhíteni. Balogh Zoltán hozzáfűzte: a szakdolgozók 95, összesen az egészségügyben dolgozók 60 százaléka nő, őket is támogatni kellene abban, hogy a szülés után visszatérjenek, például részmunkaidős lehetőségek megteremtésével.
Vízvári László a hosszú távú megoldások között fontosnak tartja a kompetenciák pontos tisztázását, valamint az óvodai és bölcsődei ellátás fejlesztését, éjszakai gyermekfelügyelet biztosítását.
Szóba került az alacsony bérszínvonal is. Varga Ferenc kiemelte, hogy az egészségügyi dolgozók bérbesorolása hátulról a második, és még így is megszűnt a ’90-es években meglévő állásbiztonság: az átszervezések kapcsán 3,5 ezer szakdolgozót bocsátottak el, s nagy részük ezt követően nem az egészségügyben vállalt munkát. A szakemberek 10-15 százalékos béremelést tartanának reálisnak, kivitelezhetőnek, persze úgy, hogy az ehhez szükséges összeget garantálják az intézményeknek, és ne azoknak kelljen kigazdálkodniuk az egyéb juttatások megszűntetése árán, mert akkor a kézhez kapott összeg nem változik.
Horváthné Nagy Katalin, a májusban tartott „Fórum az ápolásról” rendezvény szervezője elmondta, azok az ápolók, akik nem hajlandók külföldön munkát vállalni, azzal szembesülnek, hogy öt éve nem változik a bérezésük, ami egyébként is megalázóan alacsony, sokuknak arra se futja, hogy BKV-bérletet vegyen a munkába jutáshoz. Egy főnővéri fizetés például évi bruttó 1,2 millió forint. Ráadásul az elmúlt években a vasúti kedvezményt is megszűntették, holott sok szakdolgozó ingázik, mert a nővérszállók minősége a száz évvel ezelőtti viszonyokra emlékeztet.
Eke Edit, az EMK munkatársa beszámolt a központ 2008. januári kutatásáról, amit rezidensek és friss szakorvosok között végzett. Többek között megkérdezték, mennyi az a nettó fizetés, amit reálisnak és kívánatosnak tartanának (amely mellett nem gondolkoznának külföldi munkavállaláson, nem lenne szükségük másodállásra, hálapénzre). A kezdő orvosok esetében ez átlag kétszázezer, a szakorvosjelölteknél 300 000, a frissen szakvizsgázottaknál 400 000 forint. Éves szinten a rezidensek anyagi igényeinek kielégítése 2 milliárd forintba kerülne. Összehasonlításul Eke Edit elmondta, hogy Szlovéniában ténylegesen ezer eurót keres egy rezidens, és nálunk is 2-300 000 forint volt már tíz éve egy közgazdász kezdő fizetése. Ezzel szemben ma Magyarországon egy rezidens átlagban havi nettó 93 ezret, egy szakorvosjelölt kevesebbet, 90 000-et, míg egy friss szakorvos 95 ezret keres, ehhez jön az ügyeletek díja, ami havi öt ügyelet után már ront a helyzeten.
A felmérés szerint a végzettek 10 százaléka nem gyakorló orvosként helyezkedik el, a rezidensek 28 százaléka ma már nem választaná ezt a pályát, és 67 százalékuk gondolkodik külföldi munkavállaláson.

Kazai Anita